ahol a receptek is újjászületnek

Főnix műhely

Hipszter süti - azaz almás-vaníliakrémes pite mandulás morzsával

2016. november 15. - szaborsika

Na szóval már megint a bátyámról írok.

Ő volt ugyanis, aki a hétvégi családi összejövetelen valamiért mindenre a hipszter jelzőt aggatta (egy 36 éves felnőtt férfiről van szó egyébként), így ez a süti is megkapta - és ez rajta is ragadt.

Mondjuk nem ellenkeztem, mert ezt a szokásos módon improvizált süteményt könnyebb volt így emlegetni, mint ahogy én mutattam be elsőnek: "hát ez ilyen vaníliakrémes almás süti, mandulás morzsával, almápite fűszerkeverékkel".

Viszont piszok mázli, hogy megint voltam annyira előre gondolkozó, hogy felírtam, miket improvizáltam össze hozzá, mert mindenkit levett a lábáról - ráadásul úgy, hogy a cukormentes, csupa teljeskiőrlésű lisztet tartalmazó volta miatt alapvetően távolságtartással fogadták. 

Szóval ilyen sikerek után úgy döntöttem, megérdemli, hogy megosszam a nagyérdeművel is a receptjét. 

20161113_101242-01.jpeg

Hozzávalók

Tésztához

  • 250 g teljes kiőrlésű tönkölyliszt
  • 80 g zabpehelyliszt
  • 15 g őrölt mandula
  • 40 g olvasztott vaj
  • 180 ml víz
  • 150 g eritrit
  • 5 csepp stevia
  • 1 db citrom héja
  • 1/2 tk. szódabikarbóna
  • 1 csiper só

Vaníliás krémhez

  • 5 dl tej (esetemben egyébként 5 dl víz és 10 g fehérjepor keveréke volt, mert baromira elfelejtettem tejet venni)
  • 40 g vaníliás pudingpor
  • 50 g eritrit
  • 1 csipet só
  • 100 g vaj

Almakrémhez

Morzsához

20161113_101405-01-01-01.jpeg

Elkészítés

A tésztához összekeverem/gyúrom az alapanyagokat, és félreteszem 15 percre pihenni -  addig pedig elkészítem a krémeket.

A vaníliás pudingport az eritrittel, sóval és egy kevés tejjel csomómentesre keverem, majd hozzáöntöm az összes folyadékot, felforralom és besűrítem. A tűzről levéve kockánként hozzákeverem a hideg vajat, majd a teljesen lehűtöm.

Az almát lereszelem, hozzáadom a citrom héját és levét, illetve a fűszerkeveréket, és a vajon megpárolom.

A tésztát két darabra osztom, kb. 1 mm vastag téglalappá gyúrom őket, és 180°C-os sütőben, nagyjából 15 perc alatt készre sütöm.

A morzsa hozzávalóit gyorsan összedolgozom, egy tepsin szétterítem, és az addogra 200°C-ra feltekert hőmérsékletű sütőben, kb. 15 perc alatt ropogósra sütöm, majd hagyom kihűlni.

A süti összeállítását egy kisült lappal kezdem, amire rákenem az alma, majd a vaníliakrém felét. Erre jön a második kisült lap, és a krémek második fele is - a tetejét pedig az illatos morzsával hintem teli.

Egy éjszakára hűtőbe teszem, hogy a tésztát megpuhítsák a krémek, másnap pedig kockákra szeletelve tálalom.

A bejegyzés trackback címe:

https://fonixmuhely.blog.hu/api/trackback/id/tr9411960945

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mamanaplója 2016.12.03. 22:25:45

Szia, nagyon tetszik az ötlet, és szeretném megsütni a sütit, de volna egy kérdésem: a tésztát tényleg 1mm vastagra kell nyújtani? A 15 perc sütés nem sok neki akkor? Köszi szépen!

szaborsika 2016.12.04. 15:45:42

@mamanaplója: Tényleg nem kell vastagabbra hagyni - 1-2 mm elég neki, mert így is nő még, és utána át kell puhuljon a krémektől.
A sütési idő viszont tényleg sütőfüggő - nálam kellett a 15 perc, de azért érdemes már 10 perc után rápillantani, mert már addigra is lehet, hogy kész lesz. Amint szép aranybarna, ki is lehet kapni. :)
süti beállítások módosítása