ahol a receptek is újjászületnek

Főnix műhely

Amerikai túrótorta - ahogy anyukám kitalálta

2017. január 08. - szaborsika

Az a helyzet, hogy a sütés-főzés iránti szeretetemet nem a kisujjamból szippantottam ki, hanem úgy, hogy ezt láttam édesanyámtól és nagyanyáimtól is. Míg az utóbbiak az igazi nagyis praktikákba adtak betekintést, addig anyukám igazi nagy kísérletező volt már akkor is, amikor ennek még nem volt ekkora divatja, mint ma (értsd: ő már teljes kiőrlésű kenyeret sütött házilag a 80-as, 90-es években is). Szóval volt honnan ellesnem a konyhai kreativitás fortélyait.

A Szabócsalád Hagyományos Születésnapi Tortája is egy ilyen során született, ugyanis anyukám valahol olvasott egy amerikai túrótorta receptet, amit ő átkonvertált magyar túrós változatra - és mivel a családunk nagy mákrajongó, ezért egy kis meggyes-mákos csavarral is megtoldotta.

Így született ez a recept, amit össze-vissza lehet variálni a mák-túró arányával, és meggy mennyiségével játszva. Nálunk kb. ezek a verziók szoktak megjelenni: 1) csak túrós, 2) meggyes-túrós, 3) mákos-túrós, és a legtutibb 4) meggyes-mákos-túrós. 

Bevallom, azért én is módosítgattam már azóta rajta 1-2 dolgot - főként a technológiai megvalósításban -, így most ezt a felturbózott verziót közlöm már itt. :) 

Hozzávalók (egy 26 cm-es tortaformához)

Tésztakéreghez

Túrós töltelékhez

  • 500 g túró
  • 1,5 db tojás (az se baj, ha 2 db kicsi tojás)
  • 100 g porcukor (vagy porrá őrölt eritrit)
  • 1/2 vaníliarúd kikapart magjai (vagy 1 csipet vaníliapor, vagy 1 tk házi vaníliakivonat)
  • 1,5 evőkanál étkezési keményítő
  • 0,5 dl tejszín
  • 0,5 dl tejföl

Megjegyzés: Ha nem tesztek bele mákos részt, akkor ennek a dupláját készítsétek a fenti kekszes alap mennyiségéhez, úgy fogja kitölteni a tortaformát.

Rétegek közé

  • 200 g magozott meggy (friss, fagyasztott vagy befőtt)

Mákos töltelékhez

  • 300 g darált mák
  • 180 g cukor (vagy eritrit)
  • 3 dl tej
  • 1/2 vaníliarúd kikapart magjai, vagy 1 csipet vaníliapor
  • 1 citrom reszelt héja
  • 50 g őrölt zabpehely

mdsc_2230.jpg

Elkészítés

A tésztához a háztartási kekszet finomra őrlöm, majd összekeverem a cukorral és a fahéjjal. A vajat megolvasztom és a tejszínnel és rummal együtt a szárazanyagokhoz adom és összekeverem. Az így kapott keksztésztával kibélelek alul és oldalt egy kapcsos tortaformát és a megtöltésig hűtőbe teszem.

A mákos krémhez a mákot ledarálom – akkor is, ha eleve darált mákról van szó -, amíg szinte már krémes nem lesz. Ez a plusz darálás persze kihagyható, de ettől lesz igazán finom és krémes a töltelék, és ha az ember családja tele van máksznobokkal, akkor eszébe sem jut lespórolni ezt a plusz munkát. ;)
Ezt követően egy főzőedényben összekeverem a cukorral és zabliszttel, belereszelem a citromhéjat, majd elegyítem a tejjel és a vanília kivonattal. Magas lángon kb. 1 percig forralom, majd leveszem a tűzről és félreteszem hűlni.

A túrós részhez egy tálban összekeverem a keményítőt a cukorral. A túrót átpasszírozom (vagy eleve krémes túrót veszek), és hozzáadom a tejszínt, a tejfölt, a vaníliát, a tojásokat, illetve a reszelt citromhéjat, és simára keverem a nedves összetevőket is. A szárazanyagokat először csak egy kis krémmel csomómentesen elegyítem, majd hozzáadom a teljes krémtúrós masszát.

Begyújtom a sütőt 180°C-ra, és beteszek az aljára egy vízzel töltött tepsit, majd összeállítom a tortát.

Ehhez előveszem a hűtőből a kekszréteggel bélelt tortaformát, és a mákos krémet az aljára simítom. Erre helyezem körkörösen a meggyszemeket, majd a túrókrémes keverékkel fejezem be a rétegezést.

Beteszem a sütőbe, ahol 10 percig 180°C-on sütöm, majd leveszem a hőmérsékletet 150°C-ra, és így hagyom bent, amíg a közepe már csak éppen, hogy remeg – ez körülbelül 1-1,5 óra. Ekkor kiveszem, hagyom szobahőmérsékletűre hűlni, majd a hűtőbe teszem egy éjszakára, hogy megdermedjen.

Ezt követően már csak annyi dolgom van hátra, hogy a kihűlt tortából szeleteket vágok és a meggyszósszal leöntve tálalom.

mdsc_2274.jpg

Kiegészítés - meggyszósz

Szoktam néha még én is játszani ezzel az alap-verzióval - például így.
Mivel én imádom, ha egy íz több formában is jelen van egy sütiben, ezért egy meggyszószt is készítek néha hozzá, ami így néz ki:

  • 300 g magozott meggy
  • 3 dl meggy lé
  • 20 g keményítő
  • ½ citrom leve
  • 1/3 citrom héja
  • 1 kávéskanál fahéj
  • 30 ml visinata/cherry brandy
  • 100 g cukor

A meggyszószhoz a keményítőt a cukorral és a fahéjjal összekeverem, majd belereszelem a citrom héját. Először csak egy kevés meggylevet adagolva hozzá elkeverem csomómentesen, majd hozzáadom a fennmaradó folyadékokat – meggy és citromlé – is és felforralom. A meggyszemeket kisebb darabokra tépem, majd ha a keményítős folyadék besűrűsödött, ezt is hozzáadom. Egyet még így is forralok rajta, majd leveszem a tűzről és kihűtöm - majd a tortaszeletekre kanalazok belőle egy keveset.

A bejegyzés trackback címe:

https://fonixmuhely.blog.hu/api/trackback/id/tr8612108563

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása