Néhány hete lehetett - mikor bejöttek az első nagy fagyok -, hogy apukám elmesélte fiatalkorának egy történetét, amikor olyan hideg volt, hogy befagyott a Balaton, és át tudtak rajta korcsolyázni.
Tomival néztünk is nagyokat, és kicsit irigykedtünk is persze, mert ilyen élmény, valljuk be, ritkán adódik az életben.

Így amikor nemrég láttam, hogy ezt a hírt (miszerint most is átkeltek páran a jégen), aztán azt, hogy tegnap hivatalosan is szerveztek Balaton átcsúszást, rögtön be is linkeltem a családos csoportunkba az említett történet kapcsán. Ehhez faterom nem is fűzött egyebet, csak megosztotta ismét, ezúttal már írásban is a saját történetét - ami nekem annyira tetszett, hogy megosztom veletek is.

1973 január vége lehetett. Aznap végeztünk többen is a vizsgáinkkal és már napokkal korábban eldöntöttük, hogy lemegyünk Almádiba Fikuszék hegyi kérójába - csak azt nem néztük meg, mikor megy az utolsó vonat az északi partra. Kimenetünk a Délibe és ott szembesültünk a ténnyel: aznap már no train.

Indult viszont vonat pár perc múlva a déli oldalra. Gyors elhatározás után felszálltunk, az első balatoni állomáson (Aliga) meg le. Tél lévén korán sötétedett, este volt de tiszta idő, a túlpart fényei tökéletesen látszódtak. A hírekben 30 cm vastag jégről írtak meg arról, a hétvégén trabantokkal forgolódtak rajta. Nem emlékszem, hogy féltünk volna - egy kis izgalom volt csak, hogy ilyen hosszt (kb. 10 km) még egyikünk se ment korival. A mostani fotókhoz képest százszor jobb volt! Totális tükörjég! Part mentén és bent is! Csak nagy néha kellett kerülni egy két jégtorlódást.

Miután erős mínuszok voltak, a jég folyamatosan hízott (dagadt, mint a Medve), így olyan, hogy valahol csobogó vízzel találkozzunk, kizárt volt. Szűz, tükörsima felület volt mindenütt. Egy hajtás hossza különösebb erőfeszítés nélkül simán lehetett 10 méter. Nagyon mentünk, pillanatok alatt átértünk. Nagy élmény volt, de másnap még nagyobb! Nappal derült ki ugyanis, hogy a sima jég nem sivár sík üveg, ellenkezőleg : gyönyörű minták, jégvirágok, buborékok, füzérek tarkították. Hát ezzel nem lehetett betelni, az ember ment jobbra, balra, és mindenütt újabb és újabb csalafinta, soha nem látott formák ejtették ámulatba.

Nem bírtunk magunkkal, a következő kori-túra rá egy vagy két napra Tihany volt. A visszaútra rákúrtunk, erős szembe szél támadt, így megtapasztaltuk, nem kellemes a korcsolyázónak. Úgy emlékszem fél távnál lecsatoltunk és stoppal mentünk vissza Almádiba.

Kívánom, hogy egyszer Ti is átéljetek ilyet, felejthetetlen!

És ennél én sem kívánhatnék szebbet.