ahol a receptek is újjászületnek

Főnix műhely

Mit (t)ettünk Barcelonában

2017. március 09. - szaborsika

Szerencsés helyzetben vagyok, mert a munkámat általában tudom "utaztatni", ezért csak a pénztárcám szab határt az utazásaimnak. :) Épp ezért történhetett az, hogy az idei 1 hetes síelés után csupán 5 napot tölöttem itthon, és már repültem is, hogy bejárjam, és végigegyem Barcelona városát.

Nem voltak elvárásaim a hellyel szemben. Persze előre kinéztem, hogy milyen helyeket szeretnék megnézni - mind ételek, mind mászóhelyek tekitetében -, és ezekből egész sokat sikerült kipipálni, de sokszor inkább ráhagytuk magunkat a pillanatnyi vágyainkra, és így kötöttünk ki a legjobb helyeken. Mivel szerintem tényleg végigettük a legtöbb jó helyet, ezért össze is gyűjtöm, hogy hova érdemes ellátogatni, ha Ti is Barcelona vidékére vetődnétek.

Szombat este landolt a gépünk az országban, és olyan sikeresen indítottuk a kalandjainkat, hogy Tominak sikerült is a reptérről a szállásra elfuvarozó taxiban hagynia a telefonját. Szóval várakoztunk néhány órát, míg a kedves sofőr újra felénk járt, és visszahozta nekünk, de a lényeg, hogy visszakerült, úgyhogy nyugodtan hajthattuk álomra a fejünket.

20170211_234630.jpg

Másnap nyakunkba vettük a várost, beruháztunk némi tömegközlekedésen használható jegyre, és elindultunk, hogy felfedezzük Barcelona belvárosát. Terveink közt volt, hogy felszállunk a libegőre, ami a tengerparton felvisz a várba, de akkora szél fújt, hogy nem jártak a felvonók. Eddigre viszont úgy megéheztünk, hogy muszáj volt beülnünk kajálni valahova. És bár a "Spanyolországban spanyol cuccokat eszünk" kijelentéssel indultunk útnak, de ebben az állapotunkban jött szembe velünk egy szimpatikus fantasztikus, menő, szép és vonzó kézműves bugerező, úgyhogy minden elhatározásunkat sutba dobtuk, és betértünk a BRO Barcelonába - és még milyen jól tettük!

Eszméletlen finom (és hatalmas) burgerek voltak ott, megfelelően fűszeres, ropogós burgonyával, amit amúgy nem is kértünk, csak úgy ajándékba hoztak nekünk (lehet, hogy látták rajtunk a fokozódó kajadühöt). A hús belül még rózsaszín volt, a szószok kellemesen csípősek, úgyhogy nem is kívánhattunk volna jobbat. Mellé bepróbálkoztunk egy helyi borral, ami már annyira nem volt jó, de ekkor még bíztunk benne, hogy majd máshol iszunk kellemesebbet (ami amúgy nem sikerült, de lehet, hogy csak mi nem jártunk jó helyeken).

Amúgy a legviccesebb az volt itt, amikor az egyébként is kis helyre betért egy kis zenész csapat is, és egy kalappal körbejárva kéregettek pénz. Szerintem errefelé már a belépéskor 8-an elküldték volna őket melegebb éghajlatra, de itt annyira természetes volt, mint nálunk a császkáló virágárusok, akiktől sosem vesz senki rózsákat.

20170212_142757.jpg

A kiadós kajálás után lelátogattunk a partra, ahol akkora hullámokat vert a szél, hogy a vitorlásszörfözők merészkedtek csak a vízbe, és mutattak be látványos trükköket.

20170212_150626.jpg

Az időjárás amúgy eléggé jól alakította a programunkat, mert így teljesen nyilvánvalóvá vált, hogy a szeles parttól beljebb kéne húzódnunk - úgyhogy úgy döntöttünk, ez lesz az a nap, amikor adunk a kultúrának, és ellátogattunk a méltán híres, örökké épülő Sagrada Familiához, majd megnézünk néhány Gaudi házat is. 

Mondjuk meg kell valljam, én nem vagyok az a nagy turistalátványosság-járó - sokkal jobban érdekel a város élettel teli, "valódi" része -,szóval odaáig itt sem jutottam, hogy be akarjak menni, de így is szuper volt megnézni az épületeket.

20170212_174619.jpg 20170212_185010.jpg

A templomtól a lakóházakig tartó úton pedig útba ejtettük Barcelona - tudtommal - legrégebbi churrosozóját, a Xurreria Trebol-t, ahol betoltunk egy klasszikus csokiszószos darabot. Szuper volt, bár az is biztos, hogy tudok enélkül élni, de kihagyhatatlan, ha erre jár az ember.

20170212_182350.jpg

Másnap esős, nyomott kis idő volt, úgyhogy bevetettük magunkat a piacra, a Mercat de la Bouqeria-ra, ahol mindenhonnan csipegettünk valamit kb. Ez szuper élmény volt, tényleg nagyon izgalmas forgatag ez a hely, ahol az ember úgy telik meg a sok kis falatkától, hogy észre sem veszi. Itt mondjuk nemigen tudtam fotózni, mert a kezemet felemelni is alig volt helyem, de mindenképpen ajánlom, hogy elmenjetek ide - nem véletlen tett olyan nagy hírnévre szert. ;) 

De pl. ott ettük ezt a nagyon furcsa dolgot is, ami egy krumplis-sajtos tésztába forgatott virsli - hát mondjuk nem ez volt a gasztronómia csúcsa, de baromi jópofa ötlet, megcsinálom majd itthon valami izgibb formában. :)

20170213_134844.jpg

A szar idő amúgy eléggé lehozott minket az életről, úgyhogy jól jött, hogy Levi (Tamp&Pull) által ajánlotta nekünk a Nomad Coffee-t, mint a helyi legjobb újhullámos kávézót, ahol be is dobtunk egy jó kávét, és máris sokkal jobban lettünk.

Utána úgy döntöttünk ez az az este, amikor végigjárjuk a Carrer del Blai-t - azaz azt az utcát, ami tokjától-vonójáig tele van pincho bárokkal. Ezeken a helyeken tök egyszerű a móka: összeharácsolsz mindenféle falatkát - aminek az árát a bele tűzött pálcika jelzi, de alapvetően 1-2 euró körül mozognak -, veszel mellé inni valamit, és eldumálgathatsz a barátaiddal. Aztán ha kifújt az egyik hely, simán továbbállsz - persze csak miután kifizetted a pálcikáid által kiszabott díjat. Mi is többet végigjártuk, itt a teljesség igénye nélkül néhány kép azokról, ahol nem felejtettem el fotózni.

20170213_163207.jpg 20170214_160426.jpg

És nem. Itt sem ittunk jó bort, pedig mi nagyon próbálkoztunk. :( De lehet, hogy csak mi vagyunk borsznobok.

Nade eztán végre eljött a mi időnk, mert harmadik napra kisütött a nap, és végre kiélvezhettük a jó időt. Le is mentünk újra a partra, ahol ekkor már sima szörfösök vették át a terepet - és rommá fotóztuk magunkat. De nyugi, itt csak a legjobbakat mutatom.

20170214_133050.jpg 20170214_105931.jpg

20170214_102604.jpg

20170214_105554.jpg 20170214_102310.jpg

Ekkor is benyitottunk egy jó kajálással a La Bombeta méltán híres tapasaival. Ez a hely általában baromira tele van délután - mi is jártunk már itt első nap, de az utcán kanyargó sort esélytelen volt kivárni, így mentünk akkor a borgerezőbe. Viszont mivel ekkor már a nálunk megszokott 12 órai ebédidőben vetődtünk oda, ezért egy árva lélekkel sem kellett megvívnunk az asztalunkért, úgyhogy szuperül elüldögélhettünk, és kipróbálhattunk mindenféle tapast és bor.

20170214_120629.jpg 20170214_121239.jpg

20170214_123828.jpg 20170214_123838.jpg

Innen pedig nekiveselkedtünk, és úgy döntöttünk, a szép napsütésben felsétálunk a várhoz - a korábban tervezett libegő helyett. Na ez is egy király döntés volt amúgy,mert így út közben simán belefuthattunk egy random kaktuszkertbe, ahol eltöltöttünk vagy egy órát - fotózkodva, ücsörögve, nézelődve. Csudajó volt - főleg, hogy közben szmét kárörvendő módon arra gondolhattunk, hogy itthon milyen hideg lehet az idő. :D

20170214_135354.jpg 20170214_135823.jpg

20170214_141008.jpg

Este még beugrottunk egy random tapasra is egy helyre, ami amúgy nem volt olyan tuti, mint a La Bombeta, de legalább extra fancy volt a tálalás, a kiszolgálás meg tényleg szuper - és ekkor ittuk az egyetlen értékelhető bort is, szóval azért nem bántuk meg.

20170214_183351.jpg

Végül már csak fél napunk volt a repülő felszállásáig, de azért ezt is kihasználtuk.

Megnéztük az egyetem környékét, és beültünk egy közeli kis kávézóba, a Cosmo-ba, ami mindkettőnket elvarázsolt. Nagyon stílusos, jófej kiszolgálókkal ellátott hely volt, úgyhogy örültünk, hogy ide vetődtünk - és ittunk egy korrekt kávét is.

20170215_121221.jpg

Innen pedig Neer Dorka ajánlására, és a keretes szerkezet jegyében eljutottunk egy másik burgerezőbe is, az Ovalba, ahol magunknak pakolhattuk össze a szendvicseket - a bucitól a belevalókig. Jó volt, de a BRO-t nem verte meg. :)

20170215_132018.jpg

Utána pedig már a reptérre vettük utunkat, úgyhogy itt már csak álljon egy kis térkép a felfedezett helyekről ;)

Ti meg menjetek Barcelonába, mert tök jó hely!

A bejegyzés trackback címe:

https://fonixmuhely.blog.hu/api/trackback/id/tr312320507

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása