ahol a receptek is újjászületnek

Ropogós, nagyon sajtos pizza házilag - ráadásul teljes kiőrlésűen

2017. október 31. - szaborsika

Az október 23-ai hosszú hétvégére előre beírtam a közös naptárunkba finoman és szofisztikáltan, hogy "ITT KURVÁRA NEM CSINÁLUNK SEMMIT", ami természetesen nem azt jelentette, hogy tényleg nem csináltunk semmit, hanem pusztán azt, hogy semmi olyat, ami fárasztó/kötelező/stb. lett volna számunkra.

Így lehetett az, hogy átmentünk a szüleimhez diót szedni, meg hogy elmentünk etyekre az élményszüretre, és hogy vettünk az IKEÁban pár bútort, meg össze is szereltük őket - és az is, hogy sütöttem egy hatalmas adag pizzát, amiről egy kis videót is csináltunk, hogy ne unatkozzunk azért.

Itt is az eredmény, és hogy ne csak kínozzalak vele titeket, a receptet is írom, hogy ti is elkészíthessétek.

Hozzávalók:

  • 400 g teljes kiőrlésű tönkölyliszt
  • 100 g tönkölybúzadara (vagy sima búzadara)
  • 7 g szárított élesztő
  • 350 ml langyos víz
  • 1 teáskanál nádcukor
  • 1 teáskanál só

  • Sűrített paradicsom
  • Pizza fűszerkeverék
  • Ízlés szerinti feltét (mozzarella, sonka, paprikás szalámi, stb.)

img_20171023_162220_791.jpg

Elkészítés:

Összegyúrtam a tészta összetevőit, és fél órára félretettem pihenni.

Amikor már szépen megkelt, két részre osztottam (de persze lehet többre is, ha kisebb pizzákat szeretnél), és nagy, vékony körökké nyújtottam őket.

Ezután megkentem paradicsomszósszal, megszórtam pizza fűszerkeverékkel, és jól megpakoltam a kedvenc feltétjeimmel: jelen esetben az egyikre feketeerdei sonka, bivalymozzarella és saint agur sajt, a másikra pedig csípős kolbász, és maasdamer, érlelt trappista, illetve provolone sajt keveréke került.

Miután rátettem mindent, ami fontos, 250°C-ra előmelegített sütőbe toltam, és kb. 15 perc alatt készre sütöttem. Akinek meg kemencéje van, az használja inkább azt, de közben azért legyen tudatában, hogy nagyon irigykedem rá.

20171023_135810b.jpg

 

Jó étvágyat!

Balatoni bortúra II.

Csopaki ámokfutásaink

A sztori előzményeit itt olvashatod. ;)

Mivel az Arborétumban nem tudtunk enni, ezért Csopakra már erősen kopogó szemmel érkeztünk 6 óra tájban. Innen utunk a Márga Bisztró felé indítottuk, ahova felfele sétálva már kezdett rossz érzésem lenni, hogy nem foglaltunk asztalt, de azért még bíztunk benne, hogy bejutunk. Ami persze még opció is lett volna, HA nem esik az eső. Merthogy emiatt a kinti részről bepakolták az embereket a belső térbe, így viszont már nem maradt hely számunkra. Sebaj, foglaltunk másnapra, de én már nagyon éhesen, és picit bosszúsan álltam tovább.

Utunkat a Petrányi Pince felé vettük, de volt némi emlékem róla, hogy ők szombaton csak háromig vannak nyitva – ami sajnos bejött -, úgyhogy tovább is baktattunk az úton a Söptei Pince és Étterem felé, egyre vizesebben és egyre éhesebben. Amint belestünk, tudtuk, hogy valami nem stimmel – túl sok volt a túl csinosan öltözött ember -, és hamar ki is derült, hogy épp zártkörű program van – egy esküvő.

Engem itt vesztett el Tomi.

Boltok persze szombaton 7-kor már zárva voltak, kajáldákat meg nem nagyon találtunk a környéken, úgyhogy én már láttam magam előtt, ahogy további 1 óra sétával visszajutunk a szállásunkra, ott eszünk egy kis száraz kenyeret a hátizsákunkból, és bedőlünk az ágyba, hogy mielőbb elfelejtsük ezt az estét. Tomi szerencsére jobban a világon volt még, úgy gyorsan talált egy csárdát, amihez ugyan túl kellett menni a falu határán, egy járda nélküli, kivilágítatlan főút mellett, de mivel meleg étellel kecsegtetett, arra vettük utunkat, hogy 20 perc múlva megérkezzünk a helyre, ami végre nem volt zárva előttünk.

Hogy elájultam-e az ételektől?

Nem. Viszont abban a pillanatban az a kacsasült tűnt életem legjobb lakomájának, ami után már feltöltekezve mászhattunk vissza az esős, sötét útra, hogy hazabandukoljunk, és álomra hajtsuk a fejünket.

csopak_2.png

Harmadik nap újult erővel keltünk – ez volt Tomi szülinapja is! -, így az ajándékainak átadásával kezdtem a napot. Mire kiörömködtük magunkat, már ideje is volt, hogy elinduljunk foglalásunk felé a Márga Bisztróba. Itt több dolog is történt: napos lett az idő, csodás helyen ültünk, fantasztikus fogásokat ettünk (én egy napi ajánlatot, ami tökmagos bundába bújtatott sertésszűz volt paprikás dödöllével és vargányával, Tomi meg egy csirkemellet parázsburgonya, kukoricakrém, és pak choi társaságában), és hozzá kiváló borokat ittunk a Szent Donát Birtok jóvoltából. Ezeket kifejezetten az ételekhez választottuk itt, úgyhogy én egy Magma névre kereszteltet, ami már illatában is nagyon meggyes volt, és ez az ízében is visszaköszönt, Tomi pedig az Élet a Marson nevű, könnyű, enyhén fűszeres bort.

csopak_1.png

csopak_4.png

csopak_3.png

Innen lassan összeszedelődzködtünk, és továbbálltunk a tegnap zárt kapukkal álló, ám vasárnap estig is nyitva lévő Petrányi Pince felé. Mivel ide épp ebéd után érkeztünk, ezért a konyha tesztelése kimaradt, cserébe viszont megkóstoltunk 5 féle bort. Kezdtük egy Csopaki Kódex Olaszrizlinggel, ami szuper könnyű, friss, gyümölcsös bor lett. Ezután ittuk a sima Olaszrizlinget, ami egy alap bornak kiváló, de a kódexhez képest elvész az íze. Humi barátom miatt, ha tehetem, iszom Furmintot is, úgyhogy itt sem maradt ez ki a sorból – igazi hordós illattal érkezett, ám meglepően egyszerű íze volt ennek. Szokásainktól eltérően itt egy Tramini is a poharunkba került, ami annak ellenére, hogy édes, igazán kellemes, virágos ízű volt, úgyhogy tetszett. Végül egy vörös Derűvel zártuk a sort, ami egyébként egy Cserszegi fűszeres, Merlot, és Kékfrankos házasításából álló cuvée. Ez egy igazán testes, jól iható bor, amiből már olyan kevés van (volt?), hogy csak helyben fogyasztásra tudtak tölteni belőle. Amúgy nagyon pozitív volt a helyen, hogy elmentünkkor megkérdeztük az üzletvezető srácot, hogy miket ajánl még a környéken, és simán végigsorolta a legjobb pincészeteket. Meg is jegyeztem neki, hogy milyen szimpatikus ez a támogató hozzáállás a konkurenciához, amire azt a választ adta, hogy ez valóban elég jól kialakult itt a térségben, hogy a vendéglátók, borászatok egymást támogatják, egymással összefogva tevékenykednek. Ezt a hozzáállást én imádom és nagyon díjazom. <3

csopak_6.png

csopak_5.png

Innen már rögtön a Söptei Pincészet felé vettük utunkat, ahol ezen a napon végre már nem tartottak esküvőt, úgyhogy beülhettünk végre. Mivel még nem voltunk éhesek, ezért benyitottunk 2 borral: egy meglepően koros Szürkebaráttal, ami kellemes volt, de kissé zavaros és jellegtelen, illetve egy Hegyalja kódex olaszrizlinggel, ami pedig abszolút virágos ízzel és illattal rendelkezett, viszont egy fura mellékízzel zárt. A következő körhöz már kértünk enni is – egy Szarvas-vaddisznó tálat vadasan, burgonyagombóccal, illetve egy Galloway marhapörköltet, juhtúrós sztrapacskával. Ezek mellé érkezett egy száraz sárgamuskotály is, ami Hangulat névre hallgatott. Ez egy nagyon illatos, szárazsága ellenére édesnek tűnő ízvilágú, könnyű bor, ami nekem tetszett is. A másik választásunk ekkor a Varázslat olaszrizling volt, amit ott helyben úgy írtunk le, hogy illatra a doh és szalonna szaga tükröződik benne, de ízre nagyon finom, testesebb, fűszeres fehérbor ez. Plusz megkóstoltuk a Harmónia Cuvéet is, ami nálam abszolút a favorit lett itt fűszeres illatával, és testes, zamatos ízével.

csopak_7.png

Az ételek után is maradtunk, de ekkor váltak izgalmasabbá az itt töltött pillanataink is, mert miközben gasztrosznobként kiveséztem az ételeket, elsétált mellettünk egy fickó, akin látszott, hogy érdeklődve hallgatja a szövegelésemet. Vissza is jött pár perc múlva, és bemutatkozott – ő volt a séf. :D Nekem fantasztikus élmény volt az ezt követő pár óra, amíg beszéltünk vele vendéglátásról, ételekről, gasztrokultúráról. Bevallása szerint számára nem izgalmasak a szárnyasok, ezért is vannak inkább vadak és halak az étlapon – ezekkel tud olyan extrákat alkotni, amit egy háziasszony nem csinálna meg otthon. Bár ő is mondta, hogy nehéz a Balaton mellett jó munkaerőt találni, sok gondjuk van, de annak ellenére, hogy minden évben abba akarja hagyni, az új év lendületével mégis ismét csatasorba áll – és igencsak sikeresen veszi az akadályokat, hiszen a Söptei elég ismert a Csopaki vendéglátóhelyek közt.

A beszélgetés mellé még azért legurítottunk egy Pinot Pinket, ami egy kifejezetten laza, könnyed, a visszamaradt cukortól édeskés szürkebarát, ami attól pink, hogy 4,5 órát pihent héjon áztatva a bor, illetve egy könnyű, inkább kezdő bornak ajánlott Chardonnayt is – plusz rendeltünk egy házi sonkával, a séf által töltött szalámikkal, kecskesajttal, friss zöldségekkel, és házi kenyérrel megpakolt tálat is.

Na ez már így egy zseniális nap volt, amikor az eső sem esett, és nagyon jókat tudnunk enni és inni is – ilyen egy igazi szülinap, én azt mondom. ☺

Másnap már 10-kor el kellett hagynunk a szálláshelyünket, így a túrazsákjainkkal megpakolva indultunk útra Paloznak felé. Gyönyörű idő volt, úgyhogy úgy döntöttünk, előbb túrázunk egyet a Csákány-hegyi kilátóig, és onnan csorgunk majd le az étterem felé. Persze az erdő közepén megálltunk egyet drónozni megint, meg hát persze úgy gondoltuk, hogy levágjuk a túraút egyik kanyarulatát, úgyhogy a susnyáson is keresztül kellett vágnunk magunkat, mire kiértünk az éptett környezetbe – de végre a szabadban voltunk, ami annyira feltöltött, hogy úgy éreztem, a világot is meg tudnám váltani.

csopak_8.png

csopak_9.png

csopak_10.png

csopak_17.png

De végül csak elértük Sáfránkert Vendéglőt, ahol Rozmaringos kacsamellet, illetve Füstölt, zöldfűszeres pisztrángot ettünk újhagymás pirított burgonyával. Nagyon menő volt amúgy, hogy ott kint a kertben grillezték az ételeinket, a zöldfűszereket meg a kertből tépték hozzá – abszolút bejött. Az egyedüli kifogásunk csak a kacsamellel volt, ami ízre, vérességre tökéletesre sikerült, de igen kicsi adag volt – még szerencse, hogy Tomival mindent feleztünk, így a nagy adag hal kompenzálta a dolgot. Az ételek mellé Homola borokat ittunk – a kacsához egy könnyű, jól csúszó Syraht, a pisztráng mellé pedig egy Sáfránkert Olaszrizlinget, ami egy nagyon könnyű, gyümölcsös, friss, aromás bor. Végül még egy Kékfrankost is kértünk, ami egy nagyon egyszerű, nem túl karakteres ízű, könnyű vörösborra sikeredett.

csopak_11.png

A kiváló ételek és italok után bortúránk utolsó állomása felé vettük az irányt – a Jásdi Borteraszhoz. Odafele persze itt is megfogott minket a szőlő látványa, úgyhogy igen... Drón...

csopak_16.png

csopak_14.png

De siettünk is tovább Jásdiék fele. Nem is kell mondanom, ez a hely is csodaszép kilátással rendelkezik – főleg, ha az ember szép időben érkezik. Azt hiszem, itt volt a legszuperebb kiszolgálásunk mind közül: a pincér végig nagyon kedvesen magyarázott a borokról, és mindig hozzáadott egy-egy újabb infót a borok történetéhez – amit én nagyon imádok.

csopak_13.png

Itt egy Cserszegi Fűszeressel kezdtünk, ami egy reduktív, illatos, gyümölcsös bor. Ottjártunkkor amúgy (szeptember 4.) már le is szüretelték az idei adagot belőle, ami azért érdekes, mert a megszokottnál 1 héttel korábban értek be idén a szőlők a szüreti állapotukra. Egyébként pedig azért is különleges ez a tétel, mert még annak idején Bakonyi Károly nemesítette a mindössze 2 hektáron elterülő tőkéket, és neki állítanak vele minden évben emléket a belőlük készült borral. Emellett egy Csopaki Rizlinget ittunk, ami egy igencsak savas bor, üde zöld színnel, és friss, füves-fenyős ízzel és illattal.

csopak_12.png

A következő párosunk egyik tagja a Ranolder Fehér volt, ami eg Furmint-Olaszrizling házasításból származó, alig savas bor, aminek erős alkoholszintje ellenére meglepően szőlős íze van. A másik tag pedig a Lőczedombi olaszrizling volt, ami szintén egy friss, zöldes bor, gyümölcsös ízzel, enyhe savassággal. A sort pedig itt is vörösekkel zártuk, amiből egy Cabernet Franc – Merlot válogatással indítottunk, ami egy szuper laza, világos vörösbor, enyhén szőlős-köménymagos ízzel, a második pedig a királyok királya (legalábbis számomra), egy csodálatosan mélybordó cabernet franc, a Ranolder vörös, ami ízre és illatra is egy telt, testes, érett vörösbor, kerek savakkal.

csopak_15.png

 

 

Balatoni bortúra I.

Badacsonyi kalandok

Őrült nyaram volt – komolyan, és sajnos a szónak nem csak a jó értelmében.

Hullámzó és bizonytalan volt minden, ami megnehezítette, hogy bármit is tervezhessek, ami igencsak fárasztó, így igazi nyaralásra sem volt lehetőségem - egészen augusztus végéig, amikor végre elengedtem mindent, és úgy döntöttem, az aggodalmaskodás helyett egyszerűen csak pihenek, hiszen mást úgysem tehetek.

Így jött össze az, hogy egy hirtelen ötlettől vezérelve fogtunk magunkat Tomival, és lefoglaltunk pár éjszakára szállásokat a Balaton partján, hogy csapjunk egy (neki szülinapi) nyaralást – így szeptember első napjaiban.

A terv az volt, hogy borozunk, eszünk és mászunk, de ebből végül csak a borozás és evés jött össze, míg a mászás csak egy nagy túrává avanzsált – de egy cseppet sem bántam. Azt hiszem, életem egyik legfantasztikusabb utazása kerekedett így ebből, hiszen konkrétan végigkóstoltunk minden helyet Badacsony és Csopak környékén, amit kinéztünk – és még néhány olyat is, amit nem.

Szóval álljon is itt személyes beszámolóm azokról a borokról, borozókról, éttermekről, és élményekről amiket megéltünk a 4 nap során.

badacsony_1.png

A pénteket úgy indítottunk, hogy Balatonmáriafürdői nyaralónkban töltött éjszakázásunk után hajóra szálltunk, hogy csodás kilátásban juthassunk át Badacsonyba – ahol rögtön, még táskáinkkal megpakolva be is vetődtünk a Kishableány teraszára, és befoglaltuk a legnagyobb asztalt, ahol a cuccainkkal együtt kényelmesen elférünk. Aztán ezt persze adhattuk is át kb. 3 perc múlva, mivel jött egy nagyobb férfitársaság, akiknek nagyobb szüksége volt a helyre, mi pedig egy kisebb asztalnál vártuk tovább, hogy kipróbáljuk a híres Bazalt Angus Burgert – meg persze igyunk mellé egy fröccsöt a Laposa borokból. Baromi jó indítás volt, megérte az angus marhát rendelni, úgyhogy így már energiával feltöltekezve caplathattunk fel első esti szállásunkhoz, egy kicsi, de kedves apartmanhoz a hegyen.

badacsony_2.png

Persze nem ültünk sokáig a fenekünkön, mert egy rövid szusszanás után fel is kerekedtünk, hogy végigigyuk a Badacsonyi pincéket.

A sort az Istvándy pince kezdte, ahol egy 3 poharas kóstolót kértünk. Itt még nem voltunk elég gyakorlottak, úgyhogy mindketten ugyanazt a 3 bort ittuk: egy Laza névre keresztelt cuvée-t, könnyed és kellemes indításként, egy Kékderűt, ami a balatoni speckó kéknyelű fajta bora, kellemes ízekkel, és végül egy Badacsonyi Szürkebarátot, ami meg az egyetlen hordós tétel volt, annak minden csúcsszuper tulajdonságával együtt. Mindhárom bor nagyszerű volt, de nekem egyértelműen a Szürkebarát a tuti befutó: a színe, az íze, az illata is nagyon kerek volt – mondjuk én elfogult vagyok a hordós borokkal szemben. Ami meg pluszban hozzátett a helyhez, az a panoráma és a cuki megoldások – mint a kovácsolt vas borospohár tartók, meg a hordót imitáló pinceajtó.

badacsony_3.png

Innen utunk tovább vezetett a hegyen felfele, de út közben belestünk egy kedves helyre, ahol nagyon kedves környezet fogadott. Bár a borok nem vettek le a lábukról, de a hangulat nagyon eredeti volt, inspirációnak kiváló.

20170901_170157.jpg

A következő úticélunk azonban a híres Laposa birtok volt, ahol szintén 3 tételt kóstoltunk: egy Balatoni zenit - Ottonel muskotály bort, ami Illatos néven fut (egyszerű, semleges bor), a 4hegy névre keresztelt olaszrizlinget (könnyű és friss bor), és az Apukám világa nevű, szintén olaszrizlinget, ami viszont hordós, amitől megint megnyerte a versenyt – mondjuk árban is a legtöbbet fizettük érte. A kilátás kiváló volt, és jól lőttük be időben is, mert pont a naplementét szemlélhettük meg itt, de valóban érezhető volt, hogy a borok árával ezt a környezetet is meg kell fizetnie az embernek, úgyhogy erre készüljünk, ha ide tervezzük a borozást.

badacsony_4.png

badacsony_5.png

 fenti értékelésemen mondjuk az is sokat számított, hogy innen rögtön egy megbújó, kicsi, családi helyre lestünk be, az István pincébe, ahol 1 deci bort még épp kitöltöttek nekünk zárás előtt. Ez az egy pohár potom 200 forintunkba került, de cserébe rendesen kenterbe vert a korábban kóstolt, drágább tételek közül többet is. Ide mindenképp vissza szeretnék még térni, hogy megnézzem a többi italt is, és biztosan ajánlhassam, de az biztos, hogy ránk nagy hatással volt ez az ár-érték arány.

badacsony_6.png

Nade ekkor én már nagyon éhes voltam, szóval futottunk is visszafele a Szeremley étterem és borház teraszára, ahol egyrészt két fantasztikus fogást ettünk – én egy vadas nyulat, Tomi vörösboros szarvast -, és végre ittunk egy Szeremley Óvörös névre keresztelt vörösbort, ami pompásan zárta az estét. Maga a hely amúgy szintén lenyűgöző terasszal rendelkezett, és a kiszolgálás is kiváló volt. És emlékeztek a Kishableányban említett férfitársaságra? Na, itt is összefutottunk velük, bár itt már kissé felfokozottabb hangulatban voltak, úgyhogy nekem inkább volt kellemetlen a viszontlátás, mint nekik. Az ételek viszont olyan jók voltak, hogy komolyan fontolgattuk, hogy a nyúlból rendelünk még egy adagot, hogy másnap ezt reggelizhessük az apartmaban – de végül azért sikerült lebeszélni magunkat róla.

badacsony_8.png

badacsony_7.png

Másnap már álltunk is tovább, de Csopak felé menet még útba akartuk ejteni a Folly Arborétumot is, úgyhogy cuccainkkal felpakolva nekiindultunk a hegynek. Eszméletlen amúgy, hogy konkrétan a hatalmas szőlő földek mellett vitt el utunk, úgyhogy meg is álltunk picit drónozni, hogy fentről is magunkra csodálkozhassunk.

badacsony_9.png

badacsony_10.png

badacsony_11.png

Az Arborétumba érkezve mindketten kiválasztottuk a Belépő + 3 bor kóstolása opciót, ami már csak azért is a lehető legjobb volt, mert 6 féle bort tartanak, így mindegyiket kipróbálhattuk. Ez egyébként eszméletlen élmény volt, hogy egy csodaszép arborétumban, csendben és nyugalomban, egy borral a kézben lehet sétálgatni. Ki is élveztük, és szerencsére csak az utolsó pohár idejére eredt el az eső, így az idő is kedvezett nekünk. De a legmenőbbek mégis azok az idősebb nők voltak, akik bottal, esőkabát nélkül, a szemerkélő esőben vágtak neki a túrának felfele.

badacsony_12.png

badacsony_13.png

Innen viszont már robogtunk is Csopakra, hogy ott folytassuk túránkat. Szintén olcsó apartmanban szálltunk – mivel a borokra és ételekre akartunk inkább áldozni. Nade itt jött utunk leg filmbeillőbb katasztrófáinak sorozata -amiket a következő bejegyzésemben olvashattok. ;)

A Tökéletes Meggyes Muffin

Még tavaly alkottam meg A Tökéletes Meggyes Muffint, ami azután rendszeres szereplője volt a nyaramnak. Aztán jött az ősz, a tél, és háttérbe szorult ez a süti, de most ismét elkészítettem egy keresztelőre, és rájöttem, hogy még mindig annyira tuti, mint tavaly volt. :)

mmdsc_4845.jpg
Ez még pont a tavaly megörökített, első adag :)

Azon kívül, hogy isteni finom, az is szuper benne, hogy pár naposan is könnyű és puha marad, pedig 100%-ig teljes kiőrlésű tönkölylisztből készül - a kis, megbúvó meggydarabok pedig külön izgalmassá teszik a falatozást. Az alapreceptet amúgy más idénygyümölcsökkel is lehet variálni, de nálam ez a meggyes a klasszikus, amit a legtöbbször csinálok. 

Hozzávalók

  • 250 g teljes kiőrlésű tönkölyliszt (vagy ízlés szerint más)
  • 12 g sütőpor
  • 1 teáskanál mézeskalács fűszerkeverék (vagy simán csak fahéj)
  • 1 csipet só
  • 2 db tojás
  • 150 g eritrit + 10 csepp stevia (vagy 200 g eritrit)
  • 70 g puha vaj
  • 250 g joghurt
  • 200 g gyümölcs (nálam most fagyasztott meggy)

20170611_090723-01-01.jpeg

Elkészítés

A száraz anyagokat  - liszt, sütőpor, fűszerkeverék, só - összekevertem, a vajat az eritrittel és steviával kicsit kihabosítottam, majd a tojásokat is hozzáadtam.

Ezután a joghurtot és a szárazanyagokat felváltva a vajas keverékhez adtam, végül pedig a meggyet is a masszába forgattam. (A másik variáció, hogy nem keverem a masszához a meggyet, hanem a muffinformába adagolás után teszek mindegyikbe 2-3 darabot).

Muffinformába adagoltam(kb. 20 db nagy muffin jön ki ebből), majd 180 fokon, 30-40 perc alatt készre sütöttem őket. :)

Csirkés tortilla - ahogy a kajáldában csinálják

Van egy hely ahol nagyon király kis tortillatekercseket lehet kapni, és ezért egész sokszor vettem magamnak ott kaját az elmúlt hetek rohanása közepette.

Viszont azért az is tény, hogy nem igazán ehetném én azt a tortillát az inzulinrezisztenciám miatt, szóval jó szokásomhoz híven elkezdtem itthon reprodukálni a cuccot.

Ez annyira jól sikerült, hogy azóta már negyedszer készül, szóval úgy döntöttem, abszolút megosztásra érdemes lett a recept - álljék is itt.

20170607_121612-01-01-01.jpeg

Hozzávalók (1 darabhoz, de ez felszorozható igény szerint)

Tortilla 

  • 50 g teljes kiőrlésű liszt
  • 1/2 teáskanál sütőpor
  • 1 csipet só
  • 30 ml víz

Joghurtos szósz

  • 1 evőkanál joghurt
  • 1 evőkanál tejföl
  • 1/2 teáskanál darált csípős paprika
  • 1 teáskanál eritrit

Húsos rész

  • 100 g csirkemell
  • 1 evőkanál olívaolaj
  • 1 teáskanál mexikói fűszerkeverék

Továbbiak

  • 1/2 marék felvágott saláta
  • 1/2 marék felkockázott paradicsom
  • 1/2 marék vékonyra szeletelt hagyma
  • 1 evőkanál kukorica
  • 1 marék összetört nachos 

Elkészítés

A tortilla hozzávalóit összegyúrjuk, majd félretesszük pihenni 15 percre.

Addig előkészítjük a többi alapanyagot: felszeljük a zöldségeket, a joghurtos szósz hozzávalóit összekeverjük, a csirkemellet pedig apró kockákra vágjuk, és belemasszírozzuk a fűszereket és az olívaolajat.

Egy kisebb serpenyőt felforrósítunk, és ebben pár perc alatt le is sütjük a csirkét, majd félretesszük.

A tortilla tésztát lisztezett felületen köralakúra nyújtjuk - de nagyon vékonyra, szóval amikor azt hiszed, már nem lehet tovább, akkor is görgess rajta még párat, hogy tökéletes legyen.

Egy nagyobb serpenyőt felforrósítunk, és ebbe tesszük a tortillát, amit egyik oldalán megsütünk, majd átfordítunk. Ekkor elkezdjük rápakolni a hozzávalókat is, szépen sorban - ahogy a képeken is látható: megkenjük a joghurtos szósszal, rászórjuk a csirkét és a zöldségeket, végül pedig rámorzsoljuk a nachost (igen, ezt elfelejtettem lefotózni...).

kollazs_kicsi.jpg

Ezután alul-felül ráhajtjuk a tortillát a töltelékre, majd ügyes mozdulatokkal, oldalról szorosan feltekerjük, és alufóliába csomagoljuk. Ez egyrészt így autentikus, másrészt meg praktikus, mert jól összefogja a kis tekercsünket minden szaftjával együtt. ;)

20170607_121513-01.jpeg

Rebarbarás-epres pite

A tavaszi szezonban mindig nagyon megy az eper és a rebarbara mindenféle kombinációja a gasztronómiában, ami alól én sem bújok ki.

A kapcsolatuk szorosra fonódásának két nagyon egyszerű oka van amúgy: egyrészt, hogy egyszerűen ugyanakkor teremnek, így szezonalitás szempontjából egyszerre kerültek mindig a konyhákba, másrészt pedig hogy szerencsére tényleg kiválóan mennek egymáshoz.

Én most elsőként egy pitébe pakoltam őket, amit egy adag házi vaníliafagyival koronáztam meg.

mdsc_6409.jpg

Hozzávalók

Tészta:

  • 300 g teljes kiőrlésű liszt
  • 150 g hideg vaj
  • 50 g eritrit
  • 1 teáskanál sütőpor
  • 1 db tojás
  • 1 csipet só
  • 1 dl hideg tej

Töltelék:

  • 500 g rebarbara
  • 500 g eper
  • 2 evőkanál tápiókagyöngy (vagy ha nincs, akkor keményítő, de a tápióka jobban felszívja a rebarbara és az eper kifolyó levét)
  • 75 g eritrit

Elkészítés

A tésztához elkeverjük egymással a lisztet, az eritritet, a sütőport és a sót, majd mindezt gyorsan összemorzsoljuk a hideg vajjal. A morzsalékos keverékhez hozzáadjuk a tojást és a tejet, és gyors mozdulatokkal tésztává gyúrjuk, ami mehet is a hűtőbe 1-2 órára (vagy a fagyasztóba 30 percre).

Addig össze is állítjuk a tölteléket: az epret megmossuk és kockákra vágjuk, a rebarbaráról pedig lehántjuk a külső héját, és nagyjából ujjnyi karikákra vágjuk. Összeforgatjuk őket az eritrittel és a tápiókagyönggyel, és félretesszük. Ezt a tápiókagyöngyös megodlást amúgy több helyen is láttam, és tényleg nagyon tuti - ezzel a megoldással biztosan nem fogja eláztatni a gyümölcsök-zöldségek leve a tésztát, és szeleteléskor is szépen egyben marad a pite.

20170521_182055.jpg

A tésztát előkapjuk a hűtőből, és a kétharmadát kerekre nyújtjuk, és kibélelünk vele egy piteformát. Ebbe kerül az előkészített töltelék, a tetejére pedig a maradék tésztáról vágunk rácsokat.

Az egészet 180°C-os sütében, kb. 40 perc alatt készre sütjük.

És a legjobb, ha még melegen esszük, egy jó nagy adag vaníliafagyival tálalva. ;)
Süssétek meg még a szezonban!

Húsvéti kalács - húsvét után is

Tavaly húsvétkor csináltam meg először a legtutibb kalácsot a világon, ami puha, omlós, és kellemesen édeskés - amilyennek egy kalácsnak lennie kell - úgy, hogy teljes kiőrlésű lisztből készült, és ráadásul nincs is benne cukor. 

20170417_083226-02-01.jpeg

Azóta többször is teszteltem újra, és mindig sikert aratott a kóstolók körében is, így az idei húsvéti asztalról sem hiányozhatott. Most is volt, aki először kóstolta, és furcsán is nézett rá először - "Teljes kiőrlésű kalács? Még sosem láttam ilyet" -, de az első falat után egy szava sem volt, és maga vágott újabb és újabb szeleteket belőle.

Szóval álljon is itt a receptje ennek a csodakalácsnak, mert bár elmúlt húsvét, azért sütni máskor is lehet. ;) 

Hozzávalók

  • 500 g teljes kiőrlésű liszt
  • 50 g eritrit
  • 7 g szárított élesztő vagy 25 g friss
  • 100 ml tej
  • 200 ml tejszín
  • 1 db tojás
  • 1 db tojássárgája (a fehérje kell a kenéshez)
  • 1 csipet só

Elkészítés

A tejszínt és a tejet meglangyosítottam és elkevertem benne az élesztőt.

A lisztet, eritritet és a sót összekevertem, a közepébe mélyedést csináltam, és ebbe öntöttem az élesztős keveréket, a tojást és a tojássárgáját. Megdagasztottam és egy órát kelesztettem.

Utána, aszerint, hogy hány darabot szeretnénk, vagy éppen hányas fonással fonnánk, felosztjuk és gömbbé alakítjuk a darabokat. Én tavaly 9 részre osztottam, ebből lett egy 6-os fonattal készült kalács, és 3 kisebb, ilyen-olyan fura forma. Idén kihagytam a mutáns nyuszikat, és csak 6 részre szedtem szét, amiből 2 db 3-mas fonatú kalács készült.

mdsc_4800.jpg

A gömböket 10 percig pihentettem, majd megformáztam/megfontam és lekentem a megmaradt tojásfehérjével. Így is pihentek még fél órát, ami alatt előmelegítettem a sütőt 170 fokra. A pihentetés után újra lekentem tojással, majd kb. 40 percig sütöttem őket, végül pedig rácson hagytam kihűlni.

mdsc_4793.jpg

20170417_082840-01.jpeg

 

 

 

 

 

 

 

 

 

2016                                                                                  2017

Teljes kiőrlésű bagett & tapenade

avagy Borvacsora, I. felvonás

A hetet egy borvacsora tartásával nyitottam, ami azért csalóka, mert én igazából az ételeket és a helyszínt szolgáltattam "csak" - a borokat egy kedves borász ismerősünk ajánlotta az általam összerakott francia menühöz.

Az egész lakásvacsi apropóját amúgy az adta, hogy az unokatesómmal voltunk együtt egy borkóstolón, ahol a francia borok voltak a középpontban, és az egyik tételnél elhangzott, hogy ez a bor tökéletes például Boeuf Bourgignonba - én meg lecsaptam a dologra, és felvetettem, hogy csináljuk meg egy közös összejövetel keretében. De akkor persze már ne csak 1 fogás legyen, hanem három, és ne csak páran legyünk, hanem hívjunk másokat is, akik szeretnek jókat enni és inni, úgyhogy így ejtettem meg első lakásvacsorámat, ami persze tök fárasztó volt, de mindettől függetlenül eszméletlenül élveztem minden percét. :)

A menüsor elemei pedig akkora sikert arattak, hogy megígértem a résztvevőknek, hogy felkerülnek a blogra - itt is az első, az előétel, ami egy házi készítésű, teljes kiőrlésű bagett volt tapenade-dal - ami meg egy olajbogyós kence.

mdsc_6010.jpg

Bagett

Hozzávalók

  • 400 g teljes kiőrlésű liszt
  • 325 ml langyos víz
  • 2 evőkanál olaj
  • 2 evőkanál burgonyapehely
  • 25 g élesztő
  • 1 teáskanál só

Elkészítés

Az összes hozzávalót egy tálba öntöttem, 5-10 perc alatt bedagasztottam, és félre is tettem kb. 30 percre, hogy duplájára keljen.

Miután ez megtörtént, lisztezett felületre borítottam, és 3 egyforma darabra vágtam, amiket hosszú bagetteket formáztam belőlük. A deszkát ezután megszórtam napraforgó-, fekete szezám-, és lenmag, illetve zabpehely keverékével, és belehempergettem a vízzel lekent bagetteket. Ezután tepsire tettem őket, bevagdostam a tetejüket, és félretettem további 30 percre pihenni.

Ezalatt elő is lehet melegíteni a sütőt 200°C-ra, ahova a megkelt bagettek be is mentek kb. 25-30 percre, hogy szép ropogósra süljenek.

Ez a bagett a legjobb frissen, de ha másnapra is marad, érdemes bedobni pár percre újra a sütőbe - nagyon jót tesz neki. ;)

20170410_172514.jpg

Tapenade

Hozzávalók

  • 250 g fekete olajbogyó
  • 6 db szardella filé
  • 3 evőkanál kapribogyó
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 10 g olívaolaj

Elkészítés

Nagyon egyszerű az elkészítése: mindent egy aprítóba tettem, és nem teljesen krémesre, hanem csak kenhetően durvára zúztam benne az összetevőket - és már kész is. :)

Medvehagymás bucik - a tavasz örömére

Nemrég érkezett hozzám egy nagy csokor medvehagyma, amit egy kedves ismerősöm szedett (gondosan, gyöngyvirág-mentes övezetből), úgyhogy elkezdtem szokás szerint mindenbe ez pakolni.

20170403_170135-01-01.jpeg

Készült már vele a kedvenc párosításomban medvehagymás zöldborsókrémleves, de mindenképp szerettem volna valamilyen kelt tésztába is belevarázsolni, mert imádom a medvehagymától illatozó péksütiket.

Így készült ez a buci-rengeteg is, amitől garantáltan beleszeret az is ebbe a növénybe, aki eddig ódzkodott volna tőle (bár nem hiszem, hogy létezik ilyen ember a világon).

Hozzávalók

  • 425 g teljes kiőrlésű liszt (nálam tönköly és búza keveréke)
  • 75 g sikér
  • 170 g öregtészta (Limara receptje alapján)
  • 25 g élesztő
  • 15 g burgonyapehely
  • 10 g olívaolaj
  • 100 ml tej
  • 300 ml langyos víz
  • 5 g só
  • 1 csokor medvehagyma

Elkészítés

Minden hozzávalót egy nagy tálba teszek, és egynemű tésztát dagasztok belőle. Ezt persze lehet robotgéppel is csinálni, de én szeretem a kis kezemet használni hozzá, és addig gyúrni, míg elválik a tál oldalától a tészta.

Ezután félreteszem, és duplájára kelesztem - ez kb. 30-60 perc, hőmérséklettől függően.

A kelesztés után belegyúrtam az apróra vágott medvehagymát, majd 16 darabra osztottam (de lehet csak 10-re is, úgy nagyobb kenyérkék lesznek), és bucikat formáztam belőle. Sütőpapírral bélelt tepsire helyeztem, majd ismét kelesztettem 30 percet.

20170403_122327.jpg

Az újrakelesztés után a tetejét éles késsel bevagdostam, majd betettem a 200°C-ra előmelegített sütőbe.

20170403_122805.jpg

Most ezt úgy csináltam, hogy ráborítottam egy magas tepsit, amit bespricceltem vízzel, és így egy kicsi, gőzős területen sülhettek készre - kb. 20 perc alatt. Ha nincs ilyen tepsitek, akkor egyrészt csak simán is betehetitek sülni őket, vagy teremthettek úgy gőzt a sütőben, hogy egy kis tálba tesztek vizet az aljába, és így sütitek készre a bucikat.

20170403_132100.jpg

Lényeg a lényeg, hogy kb. 20-30 perc alatt készen lesznek a puha, medvehagymától illatozó bucik, amiket meg lehet kenni vajjal, és lehet élvezni velük a tavaszt, a szerelmet, meg minden egyebet, amit ilyenkor élveznétek. De leginkább a medvehagymás bucikat.

Süssétek! ;) 

20170403_170307-01.jpeg

Csokis zabkeksz - ahogy a nagykönyvben megvan írva

A múltkori, alapanyag híján improvizált csokis keksz után - ami mondjuk így is szuper volt -, azért nem hagyott nyugodni a dolog, ezért lementem és vettem zabpelyhet, hogy mégiscsak megcsináljam az eredetileg tervezett sütit. 

Persze ekkor meg már nem akartam, hogy csak a zabpehely legyen a különbség a két verzió között, ezért változtattam az arányokon, és az ízesítésen is egy pirinyót.

Ez így egy ropogósabb, illatosabb, és még szuperebb rágcsálnivaló lett, mint az előző.

Lessétek meg, próbáljatok ki, és függjetek rá - úgy, mint én.
img_20170329_205151_348.jpg

Hozzávalók

  • 50 g eritrit
  • 100 g hideg vaj
  • 150 g teljes kiőrlésű liszt
  • 50 g zabpehely
  • 1 teáskanál sütőpor
  • 1 db tojás
  • 1 csipet só
  • 1 teáskanál vanília kivonat

 

  • 150 g étcsokoládé
  • 1 csipet fahéj
  • 1/2 db reszelt tonkabab

Elkészítés

A lisztet, zabpelyhet, eritritet, sót és sütőport elkevertem, és összemorzsoltam a hideg vajjal. Hozzáadtam a tojást és a vaníliát, és gyors mozdulatokkal egyneművé gyúrtam. Kis golyókat formáztam belőle, és sütőpapírra helyeztem őket, majd egy vízbe mártott villával ellapítottam a kekszeket.

200°C-os sütőben kb. 20 perc alatt készre sültek.

Az étcsokit temperáltam (de elég csak felolvasztani is), belereszeltem a tonkababot, hozzászórtam a fahéjat és belemártottam a kissé már kihűlt kekszek talpát.

Miután a csoki teljesen megdermedt, már fogyasztható is (én hűtőbe tettem, hogy mielőbb ehessem).

20170328_103539-01-01.jpeg