ahol a receptek is újjászületnek

Húsvéti kalács - húsvét után is

2017. április 19. - szaborsika

Tavaly húsvétkor csináltam meg először a legtutibb kalácsot a világon, ami puha, omlós, és kellemesen édeskés - amilyennek egy kalácsnak lennie kell - úgy, hogy teljes kiőrlésű lisztből készült, és ráadásul nincs is benne cukor. 

20170417_083226-02-01.jpeg

Azóta többször is teszteltem újra, és mindig sikert aratott a kóstolók körében is, így az idei húsvéti asztalról sem hiányozhatott. Most is volt, aki először kóstolta, és furcsán is nézett rá először - "Teljes kiőrlésű kalács? Még sosem láttam ilyet" -, de az első falat után egy szava sem volt, és maga vágott újabb és újabb szeleteket belőle.

Szóval álljon is itt a receptje ennek a csodakalácsnak, mert bár elmúlt húsvét, azért sütni máskor is lehet. ;) 

Hozzávalók

  • 500 g teljes kiőrlésű liszt
  • 50 g eritrit
  • 7 g szárított élesztő vagy 25 g friss
  • 100 ml tej
  • 200 ml tejszín
  • 1 db tojás
  • 1 db tojássárgája (a fehérje kell a kenéshez)
  • 1 csipet só

Elkészítés

A tejszínt és a tejet meglangyosítottam és elkevertem benne az élesztőt.

A lisztet, eritritet és a sót összekevertem, a közepébe mélyedést csináltam, és ebbe öntöttem az élesztős keveréket, a tojást és a tojássárgáját. Megdagasztottam és egy órát kelesztettem.

Utána, aszerint, hogy hány darabot szeretnénk, vagy éppen hányas fonással fonnánk, felosztjuk és gömbbé alakítjuk a darabokat. Én tavaly 9 részre osztottam, ebből lett egy 6-os fonattal készült kalács, és 3 kisebb, ilyen-olyan fura forma. Idén kihagytam a mutáns nyuszikat, és csak 6 részre szedtem szét, amiből 2 db 3-mas fonatú kalács készült.

mdsc_4800.jpg

A gömböket 10 percig pihentettem, majd megformáztam/megfontam és lekentem a megmaradt tojásfehérjével. Így is pihentek még fél órát, ami alatt előmelegítettem a sütőt 170 fokra. A pihentetés után újra lekentem tojással, majd kb. 40 percig sütöttem őket, végül pedig rácson hagytam kihűlni.

mdsc_4793.jpg

20170417_082840-01.jpeg

 

 

 

 

 

 

 

 

 

2016                                                                                  2017

Teljes kiőrlésű bagett & tapenade

avagy Borvacsora, I. felvonás

A hetet egy borvacsora tartásával nyitottam, ami azért csalóka, mert én igazából az ételeket és a helyszínt szolgáltattam "csak" - a borokat egy kedves borász ismerősünk ajánlotta az általam összerakott francia menühöz.

Az egész lakásvacsi apropóját amúgy az adta, hogy az unokatesómmal voltunk együtt egy borkóstolón, ahol a francia borok voltak a középpontban, és az egyik tételnél elhangzott, hogy ez a bor tökéletes például Boeuf Bourgignonba - én meg lecsaptam a dologra, és felvetettem, hogy csináljuk meg egy közös összejövetel keretében. De akkor persze már ne csak 1 fogás legyen, hanem három, és ne csak páran legyünk, hanem hívjunk másokat is, akik szeretnek jókat enni és inni, úgyhogy így ejtettem meg első lakásvacsorámat, ami persze tök fárasztó volt, de mindettől függetlenül eszméletlenül élveztem minden percét. :)

A menüsor elemei pedig akkora sikert arattak, hogy megígértem a résztvevőknek, hogy felkerülnek a blogra - itt is az első, az előétel, ami egy házi készítésű, teljes kiőrlésű bagett volt tapenade-dal - ami meg egy olajbogyós kence.

mdsc_6010.jpg

Bagett

Hozzávalók

  • 400 g teljes kiőrlésű liszt
  • 325 ml langyos víz
  • 2 evőkanál olaj
  • 2 evőkanál burgonyapehely
  • 25 g élesztő
  • 1 teáskanál só

Elkészítés

Az összes hozzávalót egy tálba öntöttem, 5-10 perc alatt bedagasztottam, és félre is tettem kb. 30 percre, hogy duplájára keljen.

Miután ez megtörtént, lisztezett felületre borítottam, és 3 egyforma darabra vágtam, amiket hosszú bagetteket formáztam belőlük. A deszkát ezután megszórtam napraforgó-, fekete szezám-, és lenmag, illetve zabpehely keverékével, és belehempergettem a vízzel lekent bagetteket. Ezután tepsire tettem őket, bevagdostam a tetejüket, és félretettem további 30 percre pihenni.

Ezalatt elő is lehet melegíteni a sütőt 200°C-ra, ahova a megkelt bagettek be is mentek kb. 25-30 percre, hogy szép ropogósra süljenek.

Ez a bagett a legjobb frissen, de ha másnapra is marad, érdemes bedobni pár percre újra a sütőbe - nagyon jót tesz neki. ;)

20170410_172514.jpg

Tapenade

Hozzávalók

  • 250 g fekete olajbogyó
  • 6 db szardella filé
  • 3 evőkanál kapribogyó
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 10 g olívaolaj

Elkészítés

Nagyon egyszerű az elkészítése: mindent egy aprítóba tettem, és nem teljesen krémesre, hanem csak kenhetően durvára zúztam benne az összetevőket - és már kész is. :)

Medvehagymás bucik - a tavasz örömére

Nemrég érkezett hozzám egy nagy csokor medvehagyma, amit egy kedves ismerősöm szedett (gondosan, gyöngyvirág-mentes övezetből), úgyhogy elkezdtem szokás szerint mindenbe ez pakolni.

20170403_170135-01-01.jpeg

Készült már vele a kedvenc párosításomban medvehagymás zöldborsókrémleves, de mindenképp szerettem volna valamilyen kelt tésztába is belevarázsolni, mert imádom a medvehagymától illatozó péksütiket.

Így készült ez a buci-rengeteg is, amitől garantáltan beleszeret az is ebbe a növénybe, aki eddig ódzkodott volna tőle (bár nem hiszem, hogy létezik ilyen ember a világon).

Hozzávalók

  • 425 g teljes kiőrlésű liszt (nálam tönköly és búza keveréke)
  • 75 g sikér
  • 170 g öregtészta (Limara receptje alapján)
  • 25 g élesztő
  • 15 g burgonyapehely
  • 10 g olívaolaj
  • 100 ml tej
  • 300 ml langyos víz
  • 5 g só
  • 1 csokor medvehagyma

Elkészítés

Minden hozzávalót egy nagy tálba teszek, és egynemű tésztát dagasztok belőle. Ezt persze lehet robotgéppel is csinálni, de én szeretem a kis kezemet használni hozzá, és addig gyúrni, míg elválik a tál oldalától a tészta.

Ezután félreteszem, és duplájára kelesztem - ez kb. 30-60 perc, hőmérséklettől függően.

A kelesztés után belegyúrtam az apróra vágott medvehagymát, majd 16 darabra osztottam (de lehet csak 10-re is, úgy nagyobb kenyérkék lesznek), és bucikat formáztam belőle. Sütőpapírral bélelt tepsire helyeztem, majd ismét kelesztettem 30 percet.

20170403_122327.jpg

Az újrakelesztés után a tetejét éles késsel bevagdostam, majd betettem a 200°C-ra előmelegített sütőbe.

20170403_122805.jpg

Most ezt úgy csináltam, hogy ráborítottam egy magas tepsit, amit bespricceltem vízzel, és így egy kicsi, gőzős területen sülhettek készre - kb. 20 perc alatt. Ha nincs ilyen tepsitek, akkor egyrészt csak simán is betehetitek sülni őket, vagy teremthettek úgy gőzt a sütőben, hogy egy kis tálba tesztek vizet az aljába, és így sütitek készre a bucikat.

20170403_132100.jpg

Lényeg a lényeg, hogy kb. 20-30 perc alatt készen lesznek a puha, medvehagymától illatozó bucik, amiket meg lehet kenni vajjal, és lehet élvezni velük a tavaszt, a szerelmet, meg minden egyebet, amit ilyenkor élveznétek. De leginkább a medvehagymás bucikat.

Süssétek! ;) 

20170403_170307-01.jpeg

Csokis zabkeksz - ahogy a nagykönyvben megvan írva

A múltkori, alapanyag híján improvizált csokis keksz után - ami mondjuk így is szuper volt -, azért nem hagyott nyugodni a dolog, ezért lementem és vettem zabpelyhet, hogy mégiscsak megcsináljam az eredetileg tervezett sütit. 

Persze ekkor meg már nem akartam, hogy csak a zabpehely legyen a különbség a két verzió között, ezért változtattam az arányokon, és az ízesítésen is egy pirinyót.

Ez így egy ropogósabb, illatosabb, és még szuperebb rágcsálnivaló lett, mint az előző.

Lessétek meg, próbáljatok ki, és függjetek rá - úgy, mint én.
img_20170329_205151_348.jpg

Hozzávalók

  • 50 g eritrit
  • 100 g hideg vaj
  • 150 g teljes kiőrlésű liszt
  • 50 g zabpehely
  • 1 teáskanál sütőpor
  • 1 db tojás
  • 1 csipet só
  • 1 teáskanál vanília kivonat

 

  • 150 g étcsokoládé
  • 1 csipet fahéj
  • 1/2 db reszelt tonkabab

Elkészítés

A lisztet, zabpelyhet, eritritet, sót és sütőport elkevertem, és összemorzsoltam a hideg vajjal. Hozzáadtam a tojást és a vaníliát, és gyors mozdulatokkal egyneművé gyúrtam. Kis golyókat formáztam belőle, és sütőpapírra helyeztem őket, majd egy vízbe mártott villával ellapítottam a kekszeket.

200°C-os sütőben kb. 20 perc alatt készre sültek.

Az étcsokit temperáltam (de elég csak felolvasztani is), belereszeltem a tonkababot, hozzászórtam a fahéjat és belemártottam a kissé már kihűlt kekszek talpát.

Miután a csoki teljesen megdermedt, már fogyasztható is (én hűtőbe tettem, hogy mielőbb ehessem).

20170328_103539-01-01.jpeg

Csokis keksz - egy rossz periódus margójára

Őszinte leszek - szar hetem volt.

Minden nap a vállamon ült a szomorúság, amit sehogy sem tudtam lepöccinteni onnan, bármennyire is próbáltam.

A "legjobb" az egészben az volt, hogy igazából semmi nagyon rossz dolog nem történt, ami miatt ilyen pocsékul kellet volna éreznem magam (max. annyi, hogy egy csomó mindent elterveztem, ami nem jött össze), mégsem tudtam mit tenni ellene. Sőt, mivel nem tálaltam a levertségem kézzel fogható okát, csak még jobban haragudtam magamra az egész helyzet miatt. Mert persze ez ilyenkor már nem csak rám van hatással, hanem a környezetemre is, ami pedig megintcsak el tudja még jobban baszni a kedvemet - mármint az, ha úgy érzem, lehúzok másokat a hangulatommal.

Szóval a sok apróság összeadódott, nekem meg sikerült egy fasza kis ördögi körbe belekergetnem magamat, amiből csak nagyon nehezen találtam ki.

Aztán ma pofán csapott a felismerés rájöttem, hogy két hete pont én írtam Tominak - aki épp akkor volt mélyponton - a rosszkedv kapcsán egy kis szösszenetet, amit itt volt az ideje a gyakorlatban is magamévá tennem, és nem csak nagy fellengzősen bölcsességeket papírra vetnem róla.

Amúgy ez volt az:

Amikor rossz a kedvem…

Amikor rossz a kedvem, nagyon magam alatt vagyok. Úgy látom, hogy a világnak nincs értelme, minden apróság csak ront a dolgokon, és bárki bármit mond nekem, nem tud megfelelni az elvárásaimnak, nem teszi jobbá a helyzetemet, és csakazértsem derít jobb kedvre.

Amikor rossz a kedvem, legszívesebben csak elfeküdnék a kemény padlón, merednék az évek használatától lelakott plafonra, és hagynám magam elsüllyedni az ótvar gondolatok ingoványában.
Vagy éppen csak ordítanék, toporzékolnék, sírnék és jajgatnék, hogy jobb legyen, hogy meghalljon valaki, hogy segítsen, hogy azért mégiscsak megpróbáljon kimenteni a mocsárból, de ha azt nem, legalább a zajtól ne halljam a fejemben egymást kergető gondolatokat.

De amikor rossz kedvem van, mégsem csinálom ezeket.

Mert amikor rossz kedvem van, inkább belegondolok, milyen jó dolgok történtek velem, amik miatt botorság, ha nyomott a hangulatom.

Amikor rossz kedvem van, felidézem a délutáni napfényt, ami végigkísérte az utam hazafelé egy megbeszélésről.

Amikor rossz kedvem van, visszagondolok arra, hogy milyen fontos feladatokat végzek, és hogy ezzel mennyit segítek a fiatal generáció számára.

Amikor rossz kedvem van, eszembe jut az ölelés, amit reggel kaptam a szerelmemtől.

Amikor rossz kedvem van, rájövök, mennyi lehetőség van még a holnapokban – és ráébredek arra is, hogy mennyi lehetőséggel éltem már a tegnapokban, amik miatt itt lehetek a mában.

Amikor rossz kedvem van, bekapcsolom hangosan a zenét, és kitombolom rá magam - vagy éppen csak alkotok valami finomat a konyhában.

Amikor rossz kedvem van, megvizsgálom a rosszkedvem okát, míg rá nem jövök, hogy az egész egy marhaság. És bár ettől nem biztos, hogy jobb kedvem lesz, de legalább tudom, hogy én is csak ember vagyok, aki butaságokon rágja magát ahelyett, hogy élné az élete boldog pillanatait – na és ettől már tuti jobb kedvem lesz.

Amikor rossz kedvem van, kinevetem magam, mert tudom, a rosszkedvem oka általában közel sem olyan vészes, mint amilyen mélyre süllyesztenek a vele kapcsolatos negatív gondolataim.

És az is lehet, hogy holnap nem így gondolom majd, mert mondjuk nem süt a nap, és így ez nem lenne benne az írásban, vagy éppen inkább felvágnám az ereimet a gondolkodás helyett (mert ilyen is van), de azt biztosan tudom, hogy mindig túl lehet lendülni a rosszkedveken.

Mert amikor rossz kedvem van, akkor talán a világ szürke ugyan, de én fogom a festékes bödönöm, és újra kitöltöm színekkel.


Persze ezelőtt kellet egy fél óra bőgés és konyhakövön fetrengés, majd miután elolvastam a saját írásomat, újabb fél óra mélázás arról, hogy valójában mi a franc bajom van, de végül sikerült oda jutnom, hogy azt mondjam magamnak "Hoppá, semmi".

Na és persze ez a csokis keksz is segített, amit muszáj voltam elmajszolni mindeközben, mert hát a sírás meg a gondolkozás ugye nagy energiákat vesz ki az emberből, amit pótolni kellett azon melegében.

Mondjuk ennek is megvan a maga sztorija, merthogy zabpelyhes keksznek indult, csak nekem marhára nem volt itthon zabpelyhem, amire persze akkor jöttem rá, mikor este 10-kor nekiálltam sütni. Úgyhogy gyors tervmódosítással született meg ez a recept, ami cserébe annyira jó lett, hogy le is jegyeztem gyorsan az utókornak - meg persze magamnak.

csokis_keksz_kozel.jpeg

Szóval süssétek meg ti is, mert egy adag csokis keksz mindig jó, ha van a háznál - de a rosszkedvet azért nyugodtan kispórolhatjátok a receptből. ;)

Hozzávalók

  • 150 g teljes kiőrlésű liszt
  • 50 g tönkölykorpa
  • 100 g vaj
  • 50 g eritrit
  • 1 db tojás
  • 1 csipet só
  • 1 teáskanál sütőpor
  • 1-2 evőkanál hideg víz
  • 100 g étcsokoládé

csokis_keksz_friss.jpg

Elkészítés

A lisztet elkeverem a tönkölykorpával, az eritrittel, a sóval és a sütőporral. Belemorzsolom a hideg vajat, majd a tojással és a hideg víz hozzáadásával gyorsan egynemű tésztát gyúrok belőle. A tésztából golyókat formázok, sütőlapra teszem őket, majd egy vízbe mártott villával lenyomkodom őket.

200°C-os sütőben kb. 15 percig sütöm (amíg aranybarna nem lesz), majd kiveszem hűlni.

A csokoládét vízgőz felett (vagy ahogy tetszik), felolvasztom, és belemártogatom a kekszek talpát, majd a csokis oldalukkal felfele egy tálcára teszem őket, bedobom a hűtőbe, és megvárom, míg a csoki megszilárdul rajtuk.

Utána pedig megeszem mindet.

csokis_zabkeksz_nagy.jpeg

Életmentő brownie - krémesen, meggyesen

Amikor nehéz napokon megyek keresztül, mindig rámjön a sütögethetnék - ezzel nyilván nem vagyok egyedül. Na meg persze azzal sem, hogy ilyenkor elsőként a csokihoz nyúlokó, ami amúgy azért is fura, mert én sosem voltam nagy csokoládé-fan. A kapcsolatunk egyáltalán nem indult jól - sosem szerettem bele a habos-babos, meg vajkrémes csokitortákba, de a fullasztó kakaós piskóták sem voltak a kedvenceim kiskoromban.

Aztán megismertem a browniet, és azóta is szerelmes vagyok.

Ez az első saját magam által is elkészített recept, amit azóta is imádok, mert tökéletesen hozza a belül szinte folyósan krémes, kívül pedig roppanósan lágy világot - főleg azóta, mióta a sütés előtt fagyos meggyszemeket is belenyomkorászok a tésztába, hogy ezek fanyar kontrasztot adjanak a csokoládé tömény ízéhez.

Írom is, hogy készül.

20170305_122822-01.jpeg

Hozzávalók 

  • 150 g vaj
  • 100 g étcsokoládé (minimum 70%-os)
  • 2 db tojás
  • 150 g eritrit (vagy cukor, ha nincs vele gondod)
  • 110 g teljes kiőrlésű liszt (nálam tönköly és búza keveréke)
  • 2 evőkanál kakaópor
  • 1 csipet só
  • 100 g magozott meggy (fagyasztott, vagy friss)

 

Elkészítés

Elsőként a vajat és a csokit teszem fel a tűzhelyre, és összeolvasztom őket - persze ügyelve, hogy a csoki ne égjen meg.

Közben a tojásokat kihabosítom az eritrittel, a lisztet pedig elkeverem a kakaóporral és a sóval.

A tojásokhoz folyamatos keverés közben hozzácsorgatom a felolvadt csokis vajat (ehhez tök jó, ha van kéznél még két kéz, de meg lehet oldani egyedül is egy kis zsonglőrködéssel, vagy a "picit öntök, picit keverek" táncrend néhányszori eljárásával).

Ezután hozzáadom a lisztes keveréket, és homogénre keverem a masszát. Kivajazott, kilisztezett sütőformába öntöm, (én egy kisebb kenyérsütőbe tettem), a tetejébe nyomkodom a meggyszemeket - jó sűrűn! -, majd 180°C-on, kb. 30 perc alatt készre sütöm.

Tálaláskor mehetett volna mellé vaníliafagyi is, ha mondjuk nyár lenne, és tartanék a mélyhűtőmben vaníliafagyit - ennek híján nagy fanyalogva megettük anélkül is.

20170305_122828-01.jpeg

Mit (t)ettünk Barcelonában

Szerencsés helyzetben vagyok, mert a munkámat általában tudom "utaztatni", ezért csak a pénztárcám szab határt az utazásaimnak. :) Épp ezért történhetett az, hogy az idei 1 hetes síelés után csupán 5 napot tölöttem itthon, és már repültem is, hogy bejárjam, és végigegyem Barcelona városát.

Nem voltak elvárásaim a hellyel szemben. Persze előre kinéztem, hogy milyen helyeket szeretnék megnézni - mind ételek, mind mászóhelyek tekitetében -, és ezekből egész sokat sikerült kipipálni, de sokszor inkább ráhagytuk magunkat a pillanatnyi vágyainkra, és így kötöttünk ki a legjobb helyeken. Mivel szerintem tényleg végigettük a legtöbb jó helyet, ezért össze is gyűjtöm, hogy hova érdemes ellátogatni, ha Ti is Barcelona vidékére vetődnétek.

Szombat este landolt a gépünk az országban, és olyan sikeresen indítottuk a kalandjainkat, hogy Tominak sikerült is a reptérről a szállásra elfuvarozó taxiban hagynia a telefonját. Szóval várakoztunk néhány órát, míg a kedves sofőr újra felénk járt, és visszahozta nekünk, de a lényeg, hogy visszakerült, úgyhogy nyugodtan hajthattuk álomra a fejünket.

20170211_234630.jpg

Másnap nyakunkba vettük a várost, beruháztunk némi tömegközlekedésen használható jegyre, és elindultunk, hogy felfedezzük Barcelona belvárosát. Terveink közt volt, hogy felszállunk a libegőre, ami a tengerparton felvisz a várba, de akkora szél fújt, hogy nem jártak a felvonók. Eddigre viszont úgy megéheztünk, hogy muszáj volt beülnünk kajálni valahova. És bár a "Spanyolországban spanyol cuccokat eszünk" kijelentéssel indultunk útnak, de ebben az állapotunkban jött szembe velünk egy szimpatikus fantasztikus, menő, szép és vonzó kézműves bugerező, úgyhogy minden elhatározásunkat sutba dobtuk, és betértünk a BRO Barcelonába - és még milyen jól tettük!

Eszméletlen finom (és hatalmas) burgerek voltak ott, megfelelően fűszeres, ropogós burgonyával, amit amúgy nem is kértünk, csak úgy ajándékba hoztak nekünk (lehet, hogy látták rajtunk a fokozódó kajadühöt). A hús belül még rózsaszín volt, a szószok kellemesen csípősek, úgyhogy nem is kívánhattunk volna jobbat. Mellé bepróbálkoztunk egy helyi borral, ami már annyira nem volt jó, de ekkor még bíztunk benne, hogy majd máshol iszunk kellemesebbet (ami amúgy nem sikerült, de lehet, hogy csak mi nem jártunk jó helyeken).

Amúgy a legviccesebb az volt itt, amikor az egyébként is kis helyre betért egy kis zenész csapat is, és egy kalappal körbejárva kéregettek pénz. Szerintem errefelé már a belépéskor 8-an elküldték volna őket melegebb éghajlatra, de itt annyira természetes volt, mint nálunk a császkáló virágárusok, akiktől sosem vesz senki rózsákat.

20170212_142757.jpg

A kiadós kajálás után lelátogattunk a partra, ahol akkora hullámokat vert a szél, hogy a vitorlásszörfözők merészkedtek csak a vízbe, és mutattak be látványos trükköket.

20170212_150626.jpg

Az időjárás amúgy eléggé jól alakította a programunkat, mert így teljesen nyilvánvalóvá vált, hogy a szeles parttól beljebb kéne húzódnunk - úgyhogy úgy döntöttünk, ez lesz az a nap, amikor adunk a kultúrának, és ellátogattunk a méltán híres, örökké épülő Sagrada Familiához, majd megnézünk néhány Gaudi házat is. 

Mondjuk meg kell valljam, én nem vagyok az a nagy turistalátványosság-járó - sokkal jobban érdekel a város élettel teli, "valódi" része -,szóval odaáig itt sem jutottam, hogy be akarjak menni, de így is szuper volt megnézni az épületeket.

20170212_174619.jpg 20170212_185010.jpg

A templomtól a lakóházakig tartó úton pedig útba ejtettük Barcelona - tudtommal - legrégebbi churrosozóját, a Xurreria Trebol-t, ahol betoltunk egy klasszikus csokiszószos darabot. Szuper volt, bár az is biztos, hogy tudok enélkül élni, de kihagyhatatlan, ha erre jár az ember.

20170212_182350.jpg

Másnap esős, nyomott kis idő volt, úgyhogy bevetettük magunkat a piacra, a Mercat de la Bouqeria-ra, ahol mindenhonnan csipegettünk valamit kb. Ez szuper élmény volt, tényleg nagyon izgalmas forgatag ez a hely, ahol az ember úgy telik meg a sok kis falatkától, hogy észre sem veszi. Itt mondjuk nemigen tudtam fotózni, mert a kezemet felemelni is alig volt helyem, de mindenképpen ajánlom, hogy elmenjetek ide - nem véletlen tett olyan nagy hírnévre szert. ;) 

De pl. ott ettük ezt a nagyon furcsa dolgot is, ami egy krumplis-sajtos tésztába forgatott virsli - hát mondjuk nem ez volt a gasztronómia csúcsa, de baromi jópofa ötlet, megcsinálom majd itthon valami izgibb formában. :)

20170213_134844.jpg

A szar idő amúgy eléggé lehozott minket az életről, úgyhogy jól jött, hogy Levi (Tamp&Pull) által ajánlotta nekünk a Nomad Coffee-t, mint a helyi legjobb újhullámos kávézót, ahol be is dobtunk egy jó kávét, és máris sokkal jobban lettünk.

Utána úgy döntöttünk ez az az este, amikor végigjárjuk a Carrer del Blai-t - azaz azt az utcát, ami tokjától-vonójáig tele van pincho bárokkal. Ezeken a helyeken tök egyszerű a móka: összeharácsolsz mindenféle falatkát - aminek az árát a bele tűzött pálcika jelzi, de alapvetően 1-2 euró körül mozognak -, veszel mellé inni valamit, és eldumálgathatsz a barátaiddal. Aztán ha kifújt az egyik hely, simán továbbállsz - persze csak miután kifizetted a pálcikáid által kiszabott díjat. Mi is többet végigjártuk, itt a teljesség igénye nélkül néhány kép azokról, ahol nem felejtettem el fotózni.

20170213_163207.jpg 20170214_160426.jpg

És nem. Itt sem ittunk jó bort, pedig mi nagyon próbálkoztunk. :( De lehet, hogy csak mi vagyunk borsznobok.

Nade eztán végre eljött a mi időnk, mert harmadik napra kisütött a nap, és végre kiélvezhettük a jó időt. Le is mentünk újra a partra, ahol ekkor már sima szörfösök vették át a terepet - és rommá fotóztuk magunkat. De nyugi, itt csak a legjobbakat mutatom.

20170214_133050.jpg 20170214_105931.jpg

20170214_102604.jpg

20170214_105554.jpg 20170214_102310.jpg

Ekkor is benyitottunk egy jó kajálással a La Bombeta méltán híres tapasaival. Ez a hely általában baromira tele van délután - mi is jártunk már itt első nap, de az utcán kanyargó sort esélytelen volt kivárni, így mentünk akkor a borgerezőbe. Viszont mivel ekkor már a nálunk megszokott 12 órai ebédidőben vetődtünk oda, ezért egy árva lélekkel sem kellett megvívnunk az asztalunkért, úgyhogy szuperül elüldögélhettünk, és kipróbálhattunk mindenféle tapast és bor.

20170214_120629.jpg 20170214_121239.jpg

20170214_123828.jpg 20170214_123838.jpg

Innen pedig nekiveselkedtünk, és úgy döntöttünk, a szép napsütésben felsétálunk a várhoz - a korábban tervezett libegő helyett. Na ez is egy király döntés volt amúgy,mert így út közben simán belefuthattunk egy random kaktuszkertbe, ahol eltöltöttünk vagy egy órát - fotózkodva, ücsörögve, nézelődve. Csudajó volt - főleg, hogy közben szmét kárörvendő módon arra gondolhattunk, hogy itthon milyen hideg lehet az idő. :D

20170214_135354.jpg 20170214_135823.jpg

20170214_141008.jpg

Este még beugrottunk egy random tapasra is egy helyre, ami amúgy nem volt olyan tuti, mint a La Bombeta, de legalább extra fancy volt a tálalás, a kiszolgálás meg tényleg szuper - és ekkor ittuk az egyetlen értékelhető bort is, szóval azért nem bántuk meg.

20170214_183351.jpg

Végül már csak fél napunk volt a repülő felszállásáig, de azért ezt is kihasználtuk.

Megnéztük az egyetem környékét, és beültünk egy közeli kis kávézóba, a Cosmo-ba, ami mindkettőnket elvarázsolt. Nagyon stílusos, jófej kiszolgálókkal ellátott hely volt, úgyhogy örültünk, hogy ide vetődtünk - és ittunk egy korrekt kávét is.

20170215_121221.jpg

Innen pedig Neer Dorka ajánlására, és a keretes szerkezet jegyében eljutottunk egy másik burgerezőbe is, az Ovalba, ahol magunknak pakolhattuk össze a szendvicseket - a bucitól a belevalókig. Jó volt, de a BRO-t nem verte meg. :)

20170215_132018.jpg

Utána pedig már a reptérre vettük utunkat, úgyhogy itt már csak álljon egy kis térkép a felfedezett helyekről ;)

Ti meg menjetek Barcelonába, mert tök jó hely!

Balatonátcsúszás, 1973


Néhány hete lehetett - mikor bejöttek az első nagy fagyok -, hogy apukám elmesélte fiatalkorának egy történetét, amikor olyan hideg volt, hogy befagyott a Balaton, és át tudtak rajta korcsolyázni.
Tomival néztünk is nagyokat, és kicsit irigykedtünk is persze, mert ilyen élmény, valljuk be, ritkán adódik az életben.

20170129_131708-01.jpeg

Így amikor nemrég láttam, hogy ezt a hírt (miszerint most is átkeltek páran a jégen), aztán azt, hogy tegnap hivatalosan is szerveztek Balaton átcsúszást, rögtön be is linkeltem a családos csoportunkba az említett történet kapcsán. Ehhez faterom nem is fűzött egyebet, csak megosztotta ismét, ezúttal már írásban is a saját történetét - ami nekem annyira tetszett, hogy megosztom veletek is.

1973 január vége lehetett. Aznap végeztünk többen is a vizsgáinkkal és már napokkal korábban eldöntöttük, hogy lemegyünk Almádiba Fikuszék hegyi kérójába - csak azt nem néztük meg, mikor megy az utolsó vonat az északi partra. Kimenetünk a Délibe és ott szembesültünk a ténnyel: aznap már no train.

Indult viszont vonat pár perc múlva a déli oldalra. Gyors elhatározás után felszálltunk, az első balatoni állomáson (Aliga) meg le. Tél lévén korán sötétedett, este volt de tiszta idő, a túlpart fényei tökéletesen látszódtak. A hírekben 30 cm vastag jégről írtak meg arról, a hétvégén trabantokkal forgolódtak rajta. Nem emlékszem, hogy féltünk volna - egy kis izgalom volt csak, hogy ilyen hosszt (kb. 10 km) még egyikünk se ment korival. A mostani fotókhoz képest százszor jobb volt! Totális tükörjég! Part mentén és bent is! Csak nagy néha kellett kerülni egy két jégtorlódást.

Miután erős mínuszok voltak, a jég folyamatosan hízott (dagadt, mint a Medve), így olyan, hogy valahol csobogó vízzel találkozzunk, kizárt volt. Szűz, tükörsima felület volt mindenütt. Egy hajtás hossza különösebb erőfeszítés nélkül simán lehetett 10 méter. Nagyon mentünk, pillanatok alatt átértünk. Nagy élmény volt, de másnap még nagyobb! Nappal derült ki ugyanis, hogy a sima jég nem sivár sík üveg, ellenkezőleg : gyönyörű minták, jégvirágok, buborékok, füzérek tarkították. Hát ezzel nem lehetett betelni, az ember ment jobbra, balra, és mindenütt újabb és újabb csalafinta, soha nem látott formák ejtették ámulatba.

Nem bírtunk magunkkal, a következő kori-túra rá egy vagy két napra Tihany volt. A visszaútra rákúrtunk, erős szembe szél támadt, így megtapasztaltuk, nem kellemes a korcsolyázónak. Úgy emlékszem fél távnál lecsatoltunk és stoppal mentünk vissza Almádiba.

Kívánom, hogy egyszer Ti is átéljetek ilyet, felejthetetlen!

És ennél én sem kívánhatnék szebbet.

20170129_131845-01.jpeg

 

Egzotikus világok

Rengeteg cikket látok arról, ami bemutatja nekünk a világ legszebb helyeit. Kis, bájos vidékeket, zegzugos tájakat, régi katedrálisokat a világ másik felén - amiknek láttán feltámad bennem az utazás vágya, ott akarok lenni én is, átérezni azt a légkört, ami ott uralkodik, részese akarok lenni a csodának... És szerintem nem én vagyok az egyetlen, akiben ilyen gondolatok támadnak ezeknek a képeknek a láttán :)

Aztán ma eljutott hozzám is a Manzardcafe egy cikke - Magyarország fotósok szemével. És ez elgondolkoztatott. Ezek a képek ugyanolyan vonzóak, hívogatóak számomra, mint a távoli Afrikában, vagy éppen Finnországban készült társaik - annyi a különbség, hogy ezek itt vannak. Fél óra se kell, hogy eljussak a várba, a Balaton partján pedig már kitudja hány nyarat töltöttem életem során. És bár én is megláttam a különlegesen szép pillanatokat ott (amiket ha fotós lennék, nyilván rögzítettem volna), de eddig soha nem gondoltam rá bármiféle egzotikumként.

dsc_2084.JPG

A Balaton volt, a Vár volt, a templomaink voltak, a villamos meg egy közlekedési eszköz... Na de hogy egy kép alapján ez is vágyálom lehet valaki számára? Az nem jutott eszembe. Eddig. Mert most csak az jár a fejemben, hogy ha valaki, külföldön, távol kis hazánktól rápillant ezekre a fotókra, az bizony ugyanolyan izgatottá és ábrándozóvá válhat Magyarországgal kapcsolatban, ahogyan mi tesszük az ő országával.

És ez persze két további, nyilvánvaló kérdést is felvet. Egyrészt, hogy ha más tudja így látni az országunkat, akkor talán mi is megpróbálhatnánk csodaként tekinteni minden négyzetcentijére, ahelyett, hogy arra hegyezzük ki tekintetünket, hogy milyen lerobbant állapotban van.

Másrészt kérdésessé válik az abszolút meggyőző és vonzó távoli tájak értéke is. Mert egy fotó csak egy fotó. És valószínűleg ebben rejlik minden varázsa. Mert ha távol van, érinthetetlen, akkor az az egy elkapott pillanatunk van róla, amely csodás pompájában örökíti meg a tájat. És nincs szükség arra, hogy odautazzunk, hogy ellenőrizzük a valódiságát - talán mert titkon tudjuk, hogy a valóságban nem találnánk meg ott a csodát. Vagy legalábbis nem azt a csodát találnánk, amit a képen láttunk...

Amerikai túrótorta - ahogy anyukám kitalálta

Az a helyzet, hogy a sütés-főzés iránti szeretetemet nem a kisujjamból szippantottam ki, hanem úgy, hogy ezt láttam édesanyámtól és nagyanyáimtól is. Míg az utóbbiak az igazi nagyis praktikákba adtak betekintést, addig anyukám igazi nagy kísérletező volt már akkor is, amikor ennek még nem volt ekkora divatja, mint ma (értsd: ő már teljes kiőrlésű kenyeret sütött házilag a 80-as, 90-es években is). Szóval volt honnan ellesnem a konyhai kreativitás fortélyait.

A Szabócsalád Hagyományos Születésnapi Tortája is egy ilyen során született, ugyanis anyukám valahol olvasott egy amerikai túrótorta receptet, amit ő átkonvertált magyar túrós változatra - és mivel a családunk nagy mákrajongó, ezért egy kis meggyes-mákos csavarral is megtoldotta.

Így született ez a recept, amit össze-vissza lehet variálni a mák-túró arányával, és meggy mennyiségével játszva. Nálunk kb. ezek a verziók szoktak megjelenni: 1) csak túrós, 2) meggyes-túrós, 3) mákos-túrós, és a legtutibb 4) meggyes-mákos-túrós. 

Bevallom, azért én is módosítgattam már azóta rajta 1-2 dolgot - főként a technológiai megvalósításban -, így most ezt a felturbózott verziót közlöm már itt. :) 

mdsc_2230.jpg

Hozzávalók (egy 26 cm-es tortaformához)

Tésztakéreghez

Túrós töltelékhez

  • 500 g túró
  • 1,5 db tojás (az se baj, ha 2 db kicsi tojás)
  • 100 g porcukor (vagy porrá őrölt eritrit)
  • 1/2 vaníliarúd kikapart magjai (vagy 1 csipet vaníliapor, vagy 1 tk házi vaníliakivonat)
  • 1,5 evőkanál étkezési keményítő
  • 0,5 dl tejszín
  • 0,5 dl tejföl

Megjegyzés: Ha nem tesztek bele mákos részt, akkor ennek a dupláját készítsétek a fenti kekszes alap mennyiségéhez, úgy fogja kitölteni a tortaformát.

Rétegek közé

  • 200 g magozott meggy (friss, fagyasztott vagy befőtt)

Mákos töltelékhez

  • 300 g darált mák
  • 180 g cukor (vagy eritrit)
  • 3 dl tej
  • 1/2 vaníliarúd kikapart magjai, vagy 1 csipet vaníliapor
  • 1 citrom reszelt héja
  • 50 g őrölt zabpehely

Elkészítés

A tésztához a háztartási kekszet finomra őrlöm, majd összekeverem a cukorral és a fahéjjal. A vajat megolvasztom és a tejszínnel és rummal együtt a szárazanyagokhoz adom és összekeverem. Az így kapott keksztésztával kibélelek alul és oldalt egy kapcsos tortaformát és a megtöltésig hűtőbe teszem.

A mákos krémhez a mákot ledarálom – akkor is, ha eleve darált mákról van szó -, amíg szinte már krémes nem lesz. Ez a plusz darálás persze kihagyható, de ettől lesz igazán finom és krémes a töltelék, és ha az ember családja tele van máksznobokkal, akkor eszébe sem jut lespórolni ezt a plusz munkát. ;)
Ezt követően egy főzőedényben összekeverem a cukorral és zabliszttel, belereszelem a citromhéjat, majd elegyítem a tejjel és a vanília kivonattal. Magas lángon kb. 1 percig forralom, majd leveszem a tűzről és félreteszem hűlni.

A túrós részhez egy tálban összekeverem a keményítőt a cukorral. A túrót átpasszírozom (vagy eleve krémes túrót veszek), és hozzáadom a tejszínt, a tejfölt, a vaníliát, a tojásokat, illetve a reszelt citromhéjat, és simára keverem a nedves összetevőket is. A szárazanyagokat először csak egy kis krémmel csomómentesen elegyítem, majd hozzáadom a teljes krémtúrós masszát.

Begyújtom a sütőt 180°C-ra, és beteszek az aljára egy vízzel töltött tepsit, majd összeállítom a tortát.

Ehhez előveszem a hűtőből a kekszréteggel bélelt tortaformát, és a mákos krémet az aljára simítom. Erre helyezem körkörösen a meggyszemeket, majd a túrókrémes keverékkel fejezem be a rétegezést.

Beteszem a sütőbe, ahol 10 percig 180°C-on sütöm, majd leveszem a hőmérsékletet 150°C-ra, és így hagyom bent, amíg a közepe már csak éppen, hogy remeg – ez körülbelül 1-1,5 óra. Ekkor kiveszem, hagyom szobahőmérsékletűre hűlni, majd a hűtőbe teszem egy éjszakára, hogy megdermedjen.

Ezt követően már csak annyi dolgom van hátra, hogy a kihűlt tortából szeleteket vágok és a meggyszósszal leöntve tálalom.

mdsc_2274.jpg

Kiegészítés - meggyszósz

Szoktam néha még én is játszani ezzel az alap-verzióval - például így.
Mivel én imádom, ha egy íz több formában is jelen van egy sütiben, ezért egy meggyszószt is készítek néha hozzá, ami így néz ki:

  • 300 g magozott meggy
  • 3 dl meggy lé
  • 20 g keményítő
  • ½ citrom leve
  • 1/3 citrom héja
  • 1 kávéskanál fahéj
  • 30 ml visinata/cherry brandy
  • 100 g cukor

A meggyszószhoz a keményítőt a cukorral és a fahéjjal összekeverem, majd belereszelem a citrom héját. Először csak egy kevés meggylevet adagolva hozzá elkeverem csomómentesen, majd hozzáadom a fennmaradó folyadékokat – meggy és citromlé – is és felforralom. A meggyszemeket kisebb darabokra tépem, majd ha a keményítős folyadék besűrűsödött, ezt is hozzáadom. Egyet még így is forralok rajta, majd leveszem a tűzről és kihűtöm - majd a tortaszeletekre kanalazok belőle egy keveset.