ahol a receptek is újjászületnek

Főnix műhely


Házi mindenmentes műzliszelet - az utazások legjobb partnere

2018. március 07. - szaborsika

Korábban már írtam a síeléshez, illetve a házi műzliszeletekhez fűződő szerelmetes viszonyomról, viszont az elmúlt alkalomhoz képest annyi változott, hogy kifejlesztettem a recept cukormentes, diétabarát változatát is, amit még boldogabban fogyaszthat az ember - ízben mégsem tapasztal…

Tovább

Balatoni bortúra II.

Csopaki ámokfutásaink

A sztori előzményeit itt olvashatod. ;) Mivel az Arborétumban nem tudtunk enni, ezért Csopakra már erősen kopogó szemmel érkeztünk 6 óra tájban. Innen utunk a Márga Bisztró felé indítottuk, ahova felfele sétálva már kezdett rossz érzésem lenni, hogy nem foglaltunk asztalt, de azért még bíztunk…

Tovább

Balatoni bortúra I.

Badacsonyi kalandok

Őrült nyaram volt – komolyan, és sajnos a szónak nem csak a jó értelmében. Hullámzó és bizonytalan volt minden, ami megnehezítette, hogy bármit is tervezhessek, ami igencsak fárasztó, így igazi nyaralásra sem volt lehetőségem - egészen augusztus végéig, amikor végre…

Tovább

Mit (t)ettünk Barcelonában

Szerencsés helyzetben vagyok, mert a munkámat általában tudom "utaztatni", ezért csak a pénztárcám szab határt az utazásaimnak. :) Épp ezért történhetett az, hogy az idei 1 hetes síelés után csupán 5 napot tölöttem itthon, és már repültem is, hogy bejárjam, és végigegyem Barcelona városát. Nem…

Tovább

10 dolog, ami mindenképpen legyen nálad, ha vadkempingezés van kilátásban

A sziklamászás miatt én elég sokszor töltöm az éjszakát a természet lágy ölén - és azt kell mondjam, életem legjobb élményei szoktal lenni az ilyen esték. Minden kis izgalmával együtt élvezetesek ezek az alkalmak, de az alapvető felszereléseken túl (úgy, mint hálózsák, sátor, túraruházat és társai)…

Tovább
süti beállítások módosítása