ahol a receptek is újjászületnek

Gyros - házi tzatzikivel, házi tortillába tekerve

2016. január 08. - szaborsika

mDSC_3606

Hozzávalók (1 személyre)

Tortilla

  • 50 g teljes kiőrlésű tönköly liszt
  • ½ tk só
  • ½ tk sütőpor
  • 30 ml langyos víz

Tzatziki

Gyros hús

További belevalók

  • 1 levél saláta (kb. 50 g)
  • 1 kisebb paradicsom (kb. 50 g)
  • hagymakarikák ízlés szerint

Elkészítés

A tortilla alapanyagait néhány percig gömbölyűvé gyúrjuk, majd félretesszük pihentetni legalább 10 percre.

Ezalatt a tzatzikihez az uborkát nagy lyukú reszelőn legyaluljuk, majd a levét alaposan kinyomkodjuk. A joghurtot és a tejfölt összekeverjük a fűszerkeverékkel és a paprikával, majd ebbe forgatjuk az uborkát. Tálalásig állni hagyjuk.

A paradicsomot felszeleteljük, a salátalevelet megtisztítjuk és leszárítjuk. Ha szeretnénk bele hagymát, abból is vágunk néhány karikát.

A csirkemellet kisebb darabokra vágjuk, majd összeforgatjuk az olívaolajjal és a fűszerkeverékkel, és ezt is félretesszük, amíg a tortillát készre sütjük.

A tortilla tésztáját elővesszük és enyhén lisztezett felületen vékony, kerek lappá nyújtjuk. Egy serpenyőt hevítünk szárazon, majd ebben sütjük meg a tortillát - 1-2 perc alatt mindkét oldalán. Ha már szép barna, kivesszük és félretesszük, a serpenyőt azonban megtartjuk, mert ebbe jön a hús, amit szintén gyorsan, néhány perc alatt készre pirítunk.

Most már csak összeállítani kell. Érdemes a gyrososoktól ismert alufóliás megoldással élni, mert bizony ez is csöpögni fog - de egy jó tekercs ettől az igazi :)

Szóval kiterítünk egy alufóliát, amire ráfektetjük a tortilla lapot (kicsit lógjon le felül). Egy kevés tzatzikivel megkenjük (éppen csak, hogy tapadjon), és erre helyezzük a salátalevelet - úgy, hogy a tortilla lap alján legyen egy kis kihagyott terület, amit majd visszahajtunk. Következőnek jöhetnek a paradicsomszeletek, illetve ízlés szerint hagymakarikák is. Most következik ismét egy kanál tzatziki, amire jöhetnek a megpirított húsdarabok, és végül a maradék joghurtos salátával fejeljük meg az egészet.

A tekeréshez az alsó, kihagyott részt fel-, az oldalsókat pedig behajtogatjuk, majd az alufóliával is körülbéleljük, hogy összefogja a tekercset és megvédjen fogyasztás közben a lecsöpögő szafttól.

A bejegyzés trackback címe:

https://fonixmuhely.blog.hu/api/trackback/id/tr8011680129

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.