ahol a receptek is újjászületnek

Csokis keksz - egy rossz periódus margójára

2017. március 23. - szaborsika

Őszinte leszek - szar hetem volt.

Minden nap a vállamon ült a szomorúság, amit sehogy sem tudtam lepöccinteni onnan, bármennyire is próbáltam.

A "legjobb" az egészben az volt, hogy igazából semmi nagyon rossz dolog nem történt, ami miatt ilyen pocsékul kellet volna éreznem magam (max. annyi, hogy egy csomó mindent elterveztem, ami nem jött össze), mégsem tudtam mit tenni ellene. Sőt, mivel nem tálaltam a levertségem kézzel fogható okát, csak még jobban haragudtam magamra az egész helyzet miatt. Mert persze ez ilyenkor már nem csak rám van hatással, hanem a környezetemre is, ami pedig megintcsak el tudja még jobban baszni a kedvemet - mármint az, ha úgy érzem, lehúzok másokat a hangulatommal.

Szóval a sok apróság összeadódott, nekem meg sikerült egy fasza kis ördögi körbe belekergetnem magamat, amiből csak nagyon nehezen találtam ki.

Aztán ma pofán csapott a felismerés rájöttem, hogy két hete pont én írtam Tominak - aki épp akkor volt mélyponton - a rosszkedv kapcsán egy kis szösszenetet, amit itt volt az ideje a gyakorlatban is magamévá tennem, és nem csak nagy fellengzősen bölcsességeket papírra vetnem róla.

Amúgy ez volt az:

Amikor rossz a kedvem…

Amikor rossz a kedvem, nagyon magam alatt vagyok. Úgy látom, hogy a világnak nincs értelme, minden apróság csak ront a dolgokon, és bárki bármit mond nekem, nem tud megfelelni az elvárásaimnak, nem teszi jobbá a helyzetemet, és csakazértsem derít jobb kedvre.

Amikor rossz a kedvem, legszívesebben csak elfeküdnék a kemény padlón, merednék az évek használatától lelakott plafonra, és hagynám magam elsüllyedni az ótvar gondolatok ingoványában.
Vagy éppen csak ordítanék, toporzékolnék, sírnék és jajgatnék, hogy jobb legyen, hogy meghalljon valaki, hogy segítsen, hogy azért mégiscsak megpróbáljon kimenteni a mocsárból, de ha azt nem, legalább a zajtól ne halljam a fejemben egymást kergető gondolatokat.

De amikor rossz kedvem van, mégsem csinálom ezeket.

Mert amikor rossz kedvem van, inkább belegondolok, milyen jó dolgok történtek velem, amik miatt botorság, ha nyomott a hangulatom.

Amikor rossz kedvem van, felidézem a délutáni napfényt, ami végigkísérte az utam hazafelé egy megbeszélésről.

Amikor rossz kedvem van, visszagondolok arra, hogy milyen fontos feladatokat végzek, és hogy ezzel mennyit segítek a fiatal generáció számára.

Amikor rossz kedvem van, eszembe jut az ölelés, amit reggel kaptam a szerelmemtől.

Amikor rossz kedvem van, rájövök, mennyi lehetőség van még a holnapokban – és ráébredek arra is, hogy mennyi lehetőséggel éltem már a tegnapokban, amik miatt itt lehetek a mában.

Amikor rossz kedvem van, bekapcsolom hangosan a zenét, és kitombolom rá magam - vagy éppen csak alkotok valami finomat a konyhában.

Amikor rossz kedvem van, megvizsgálom a rosszkedvem okát, míg rá nem jövök, hogy az egész egy marhaság. És bár ettől nem biztos, hogy jobb kedvem lesz, de legalább tudom, hogy én is csak ember vagyok, aki butaságokon rágja magát ahelyett, hogy élné az élete boldog pillanatait – na és ettől már tuti jobb kedvem lesz.

Amikor rossz kedvem van, kinevetem magam, mert tudom, a rosszkedvem oka általában közel sem olyan vészes, mint amilyen mélyre süllyesztenek a vele kapcsolatos negatív gondolataim.

És az is lehet, hogy holnap nem így gondolom majd, mert mondjuk nem süt a nap, és így ez nem lenne benne az írásban, vagy éppen inkább felvágnám az ereimet a gondolkodás helyett (mert ilyen is van), de azt biztosan tudom, hogy mindig túl lehet lendülni a rosszkedveken.

Mert amikor rossz kedvem van, akkor talán a világ szürke ugyan, de én fogom a festékes bödönöm, és újra kitöltöm színekkel.


Persze ezelőtt kellet egy fél óra bőgés és konyhakövön fetrengés, majd miután elolvastam a saját írásomat, újabb fél óra mélázás arról, hogy valójában mi a franc bajom van, de végül sikerült oda jutnom, hogy azt mondjam magamnak "Hoppá, semmi".

Na és persze ez a csokis keksz is segített, amit muszáj voltam elmajszolni mindeközben, mert hát a sírás meg a gondolkozás ugye nagy energiákat vesz ki az emberből, amit pótolni kellett azon melegében.

Mondjuk ennek is megvan a maga sztorija, merthogy zabpelyhes keksznek indult, csak nekem marhára nem volt itthon zabpelyhem, amire persze akkor jöttem rá, mikor este 10-kor nekiálltam sütni. Úgyhogy gyors tervmódosítással született meg ez a recept, ami cserébe annyira jó lett, hogy le is jegyeztem gyorsan az utókornak - meg persze magamnak.

csokis_keksz_kozel.jpeg

Szóval süssétek meg ti is, mert egy adag csokis keksz mindig jó, ha van a háznál - de a rosszkedvet azért nyugodtan kispórolhatjátok a receptből. ;)

Hozzávalók

  • 150 g teljes kiőrlésű liszt
  • 50 g tönkölykorpa
  • 100 g vaj
  • 50 g eritrit
  • 1 db tojás
  • 1 csipet só
  • 1 teáskanál sütőpor
  • 1-2 evőkanál hideg víz
  • 100 g étcsokoládé

csokis_keksz_friss.jpg

Elkészítés

A lisztet elkeverem a tönkölykorpával, az eritrittel, a sóval és a sütőporral. Belemorzsolom a hideg vajat, majd a tojással és a hideg víz hozzáadásával gyorsan egynemű tésztát gyúrok belőle. A tésztából golyókat formázok, sütőlapra teszem őket, majd egy vízbe mártott villával lenyomkodom őket.

200°C-os sütőben kb. 15 percig sütöm (amíg aranybarna nem lesz), majd kiveszem hűlni.

A csokoládét vízgőz felett (vagy ahogy tetszik), felolvasztom, és belemártogatom a kekszek talpát, majd a csokis oldalukkal felfele egy tálcára teszem őket, bedobom a hűtőbe, és megvárom, míg a csoki megszilárdul rajtuk.

Utána pedig megeszem mindet.

csokis_zabkeksz_nagy.jpeg

A bejegyzés trackback címe:

https://fonixmuhely.blog.hu/api/trackback/id/tr5112364977

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.