A sztori előzményeit itt olvashatod. ;)
Mivel az Arborétumban nem tudtunk enni, ezért Csopakra már erősen kopogó szemmel érkeztünk 6 óra tájban. Innen utunk a Márga Bisztró felé indítottuk, ahova felfele sétálva már kezdett rossz érzésem lenni, hogy nem foglaltunk asztalt, de azért még bíztunk benne, hogy bejutunk. Ami persze még opció is lett volna, HA nem esik az eső. Merthogy emiatt a kinti részről bepakolták az embereket a belső térbe, így viszont már nem maradt hely számunkra. Sebaj, foglaltunk másnapra, de én már nagyon éhesen, és picit bosszúsan álltam tovább.
Utunkat a Petrányi Pince felé vettük, de volt némi emlékem róla, hogy ők szombaton csak háromig vannak nyitva – ami sajnos bejött -, úgyhogy tovább is baktattunk az úton a Söptei Pince és Étterem felé, egyre vizesebben és egyre éhesebben. Amint belestünk, tudtuk, hogy valami nem stimmel – túl sok volt a túl csinosan öltözött ember -, és hamar ki is derült, hogy épp zártkörű program van – egy esküvő.
Engem itt vesztett el Tomi.
Boltok persze szombaton 7-kor már zárva voltak, kajáldákat meg nem nagyon találtunk a környéken, úgyhogy én már láttam magam előtt, ahogy további 1 óra sétával visszajutunk a szállásunkra, ott eszünk egy kis száraz kenyeret a hátizsákunkból, és bedőlünk az ágyba, hogy mielőbb elfelejtsük ezt az estét. Tomi szerencsére jobban a világon volt még, úgy gyorsan talált egy csárdát, amihez ugyan túl kellett menni a falu határán, egy járda nélküli, kivilágítatlan főút mellett, de mivel meleg étellel kecsegtetett, arra vettük utunkat, hogy 20 perc múlva megérkezzünk a helyre, ami végre nem volt zárva előttünk.
Hogy elájultam-e az ételektől?
Nem. Viszont abban a pillanatban az a kacsasült tűnt életem legjobb lakomájának, ami után már feltöltekezve mászhattunk vissza az esős, sötét útra, hogy hazabandukoljunk, és álomra hajtsuk a fejünket.
Harmadik nap újult erővel keltünk – ez volt Tomi szülinapja is! -, így az ajándékainak átadásával kezdtem a napot. Mire kiörömködtük magunkat, már ideje is volt, hogy elinduljunk foglalásunk felé a Márga Bisztróba. Itt több dolog is történt: napos lett az idő, csodás helyen ültünk, fantasztikus fogásokat ettünk (én egy napi ajánlatot, ami tökmagos bundába bújtatott sertésszűz volt paprikás dödöllével és vargányával, Tomi meg egy csirkemellet parázsburgonya, kukoricakrém, és pak choi társaságában), és hozzá kiváló borokat ittunk a Szent Donát Birtok jóvoltából. Ezeket kifejezetten az ételekhez választottuk itt, úgyhogy én egy Magma névre kereszteltet, ami már illatában is nagyon meggyes volt, és ez az ízében is visszaköszönt, Tomi pedig az Élet a Marson nevű, könnyű, enyhén fűszeres bort.
Innen lassan összeszedelődzködtünk, és továbbálltunk a tegnap zárt kapukkal álló, ám vasárnap estig is nyitva lévő Petrányi Pince felé. Mivel ide épp ebéd után érkeztünk, ezért a konyha tesztelése kimaradt, cserébe viszont megkóstoltunk 5 féle bort. Kezdtük egy Csopaki Kódex Olaszrizlinggel, ami szuper könnyű, friss, gyümölcsös bor lett. Ezután ittuk a sima Olaszrizlinget, ami egy alap bornak kiváló, de a kódexhez képest elvész az íze. Humi barátom miatt, ha tehetem, iszom Furmintot is, úgyhogy itt sem maradt ez ki a sorból – igazi hordós illattal érkezett, ám meglepően egyszerű íze volt ennek. Szokásainktól eltérően itt egy Tramini is a poharunkba került, ami annak ellenére, hogy édes, igazán kellemes, virágos ízű volt, úgyhogy tetszett. Végül egy vörös Derűvel zártuk a sort, ami egyébként egy Cserszegi fűszeres, Merlot, és Kékfrankos házasításából álló cuvée. Ez egy igazán testes, jól iható bor, amiből már olyan kevés van (volt?), hogy csak helyben fogyasztásra tudtak tölteni belőle. Amúgy nagyon pozitív volt a helyen, hogy elmentünkkor megkérdeztük az üzletvezető srácot, hogy miket ajánl még a környéken, és simán végigsorolta a legjobb pincészeteket. Meg is jegyeztem neki, hogy milyen szimpatikus ez a támogató hozzáállás a konkurenciához, amire azt a választ adta, hogy ez valóban elég jól kialakult itt a térségben, hogy a vendéglátók, borászatok egymást támogatják, egymással összefogva tevékenykednek. Ezt a hozzáállást én imádom és nagyon díjazom. <3
Innen már rögtön a Söptei Pincészet felé vettük utunkat, ahol ezen a napon végre már nem tartottak esküvőt, úgyhogy beülhettünk végre. Mivel még nem voltunk éhesek, ezért benyitottunk 2 borral: egy meglepően koros Szürkebaráttal, ami kellemes volt, de kissé zavaros és jellegtelen, illetve egy Hegyalja kódex olaszrizlinggel, ami pedig abszolút virágos ízzel és illattal rendelkezett, viszont egy fura mellékízzel zárt. A következő körhöz már kértünk enni is – egy Szarvas-vaddisznó tálat vadasan, burgonyagombóccal, illetve egy Galloway marhapörköltet, juhtúrós sztrapacskával. Ezek mellé érkezett egy száraz sárgamuskotály is, ami Hangulat névre hallgatott. Ez egy nagyon illatos, szárazsága ellenére édesnek tűnő ízvilágú, könnyű bor, ami nekem tetszett is. A másik választásunk ekkor a Varázslat olaszrizling volt, amit ott helyben úgy írtunk le, hogy illatra a doh és szalonna szaga tükröződik benne, de ízre nagyon finom, testesebb, fűszeres fehérbor ez. Plusz megkóstoltuk a Harmónia Cuvéet is, ami nálam abszolút a favorit lett itt fűszeres illatával, és testes, zamatos ízével.
Az ételek után is maradtunk, de ekkor váltak izgalmasabbá az itt töltött pillanataink is, mert miközben gasztrosznobként kiveséztem az ételeket, elsétált mellettünk egy fickó, akin látszott, hogy érdeklődve hallgatja a szövegelésemet. Vissza is jött pár perc múlva, és bemutatkozott – ő volt a séf. :D Nekem fantasztikus élmény volt az ezt követő pár óra, amíg beszéltünk vele vendéglátásról, ételekről, gasztrokultúráról. Bevallása szerint számára nem izgalmasak a szárnyasok, ezért is vannak inkább vadak és halak az étlapon – ezekkel tud olyan extrákat alkotni, amit egy háziasszony nem csinálna meg otthon. Bár ő is mondta, hogy nehéz a Balaton mellett jó munkaerőt találni, sok gondjuk van, de annak ellenére, hogy minden évben abba akarja hagyni, az új év lendületével mégis ismét csatasorba áll – és igencsak sikeresen veszi az akadályokat, hiszen a Söptei elég ismert a Csopaki vendéglátóhelyek közt.
A beszélgetés mellé még azért legurítottunk egy Pinot Pinket, ami egy kifejezetten laza, könnyed, a visszamaradt cukortól édeskés szürkebarát, ami attól pink, hogy 4,5 órát pihent héjon áztatva a bor, illetve egy könnyű, inkább kezdő bornak ajánlott Chardonnayt is – plusz rendeltünk egy házi sonkával, a séf által töltött szalámikkal, kecskesajttal, friss zöldségekkel, és házi kenyérrel megpakolt tálat is.
Na ez már így egy zseniális nap volt, amikor az eső sem esett, és nagyon jókat tudnunk enni és inni is – ilyen egy igazi szülinap, én azt mondom. ☺
Másnap már 10-kor el kellett hagynunk a szálláshelyünket, így a túrazsákjainkkal megpakolva indultunk útra Paloznak felé. Gyönyörű idő volt, úgyhogy úgy döntöttünk, előbb túrázunk egyet a Csákány-hegyi kilátóig, és onnan csorgunk majd le az étterem felé. Persze az erdő közepén megálltunk egyet drónozni megint, meg hát persze úgy gondoltuk, hogy levágjuk a túraút egyik kanyarulatát, úgyhogy a susnyáson is keresztül kellett vágnunk magunkat, mire kiértünk az éptett környezetbe – de végre a szabadban voltunk, ami annyira feltöltött, hogy úgy éreztem, a világot is meg tudnám váltani.
De végül csak elértük Sáfránkert Vendéglőt, ahol Rozmaringos kacsamellet, illetve Füstölt, zöldfűszeres pisztrángot ettünk újhagymás pirított burgonyával. Nagyon menő volt amúgy, hogy ott kint a kertben grillezték az ételeinket, a zöldfűszereket meg a kertből tépték hozzá – abszolút bejött. Az egyedüli kifogásunk csak a kacsamellel volt, ami ízre, vérességre tökéletesre sikerült, de igen kicsi adag volt – még szerencse, hogy Tomival mindent feleztünk, így a nagy adag hal kompenzálta a dolgot. Az ételek mellé Homola borokat ittunk – a kacsához egy könnyű, jól csúszó Syraht, a pisztráng mellé pedig egy Sáfránkert Olaszrizlinget, ami egy nagyon könnyű, gyümölcsös, friss, aromás bor. Végül még egy Kékfrankost is kértünk, ami egy nagyon egyszerű, nem túl karakteres ízű, könnyű vörösborra sikeredett.
A kiváló ételek és italok után bortúránk utolsó állomása felé vettük az irányt – a Jásdi Borteraszhoz. Odafele persze itt is megfogott minket a szőlő látványa, úgyhogy igen... Drón...
De siettünk is tovább Jásdiék fele. Nem is kell mondanom, ez a hely is csodaszép kilátással rendelkezik – főleg, ha az ember szép időben érkezik. Azt hiszem, itt volt a legszuperebb kiszolgálásunk mind közül: a pincér végig nagyon kedvesen magyarázott a borokról, és mindig hozzáadott egy-egy újabb infót a borok történetéhez – amit én nagyon imádok.
Itt egy Cserszegi Fűszeressel kezdtünk, ami egy reduktív, illatos, gyümölcsös bor. Ottjártunkkor amúgy (szeptember 4.) már le is szüretelték az idei adagot belőle, ami azért érdekes, mert a megszokottnál 1 héttel korábban értek be idén a szőlők a szüreti állapotukra. Egyébként pedig azért is különleges ez a tétel, mert még annak idején Bakonyi Károly nemesítette a mindössze 2 hektáron elterülő tőkéket, és neki állítanak vele minden évben emléket a belőlük készült borral. Emellett egy Csopaki Rizlinget ittunk, ami egy igencsak savas bor, üde zöld színnel, és friss, füves-fenyős ízzel és illattal.
A következő párosunk egyik tagja a Ranolder Fehér volt, ami eg Furmint-Olaszrizling házasításból származó, alig savas bor, aminek erős alkoholszintje ellenére meglepően szőlős íze van. A másik tag pedig a Lőczedombi olaszrizling volt, ami szintén egy friss, zöldes bor, gyümölcsös ízzel, enyhe savassággal. A sort pedig itt is vörösekkel zártuk, amiből egy Cabernet Franc – Merlot válogatással indítottunk, ami egy szuper laza, világos vörösbor, enyhén szőlős-köménymagos ízzel, a második pedig a királyok királya (legalábbis számomra), egy csodálatosan mélybordó cabernet franc, a Ranolder vörös, ami ízre és illatra is egy telt, testes, érett vörösbor, kerek savakkal.
