Őrült nyaram volt – komolyan, és sajnos a szónak nem csak a jó értelmében.

Hullámzó és bizonytalan volt minden, ami megnehezítette, hogy bármit is tervezhessek, ami igencsak fárasztó, így igazi nyaralásra sem volt lehetőségem - egészen augusztus végéig, amikor végre elengedtem mindent, és úgy döntöttem, az aggodalmaskodás helyett egyszerűen csak pihenek, hiszen mást úgysem tehetek.

Így jött össze az, hogy egy hirtelen ötlettől vezérelve fogtunk magunkat Tomival, és lefoglaltunk pár éjszakára szállásokat a Balaton partján, hogy csapjunk egy (neki szülinapi) nyaralást – így szeptember első napjaiban.

A terv az volt, hogy borozunk, eszünk és mászunk, de ebből végül csak a borozás és evés jött össze, míg a mászás csak egy nagy túrává avanzsált – de egy cseppet sem bántam. Azt hiszem, életem egyik legfantasztikusabb utazása kerekedett így ebből, hiszen konkrétan végigkóstoltunk minden helyet Badacsony és Csopak környékén, amit kinéztünk – és még néhány olyat is, amit nem.

Szóval álljon is itt személyes beszámolóm azokról a borokról, borozókról, éttermekről, és élményekről amiket megéltünk a 4 nap során.

A pénteket úgy indítottunk, hogy Balatonmáriafürdői nyaralónkban töltött éjszakázásunk után hajóra szálltunk, hogy csodás kilátásban juthassunk át Badacsonyba – ahol rögtön, még táskáinkkal megpakolva be is vetődtünk a Kishableány teraszára, és befoglaltuk a legnagyobb asztalt, ahol a cuccainkkal együtt kényelmesen elférünk. Aztán ezt persze adhattuk is át kb. 3 perc múlva, mivel jött egy nagyobb férfitársaság, akiknek nagyobb szüksége volt a helyre, mi pedig egy kisebb asztalnál vártuk tovább, hogy kipróbáljuk a híres Bazalt Angus Burgert – meg persze igyunk mellé egy fröccsöt a Laposa borokból. Baromi jó indítás volt, megérte az angus marhát rendelni, úgyhogy így már energiával feltöltekezve caplathattunk fel első esti szállásunkhoz, egy kicsi, de kedves apartmanhoz a hegyen.

Persze nem ültünk sokáig a fenekünkön, mert egy rövid szusszanás után fel is kerekedtünk, hogy végigigyuk a Badacsonyi pincéket.

A sort az Istvándy pince kezdte, ahol egy 3 poharas kóstolót kértünk. Itt még nem voltunk elég gyakorlottak, úgyhogy mindketten ugyanazt a 3 bort ittuk: egy Laza névre keresztelt cuvée-t, könnyed és kellemes indításként, egy Kékderűt, ami a balatoni speckó kéknyelű fajta bora, kellemes ízekkel, és végül egy Badacsonyi Szürkebarátot, ami meg az egyetlen hordós tétel volt, annak minden csúcsszuper tulajdonságával együtt. Mindhárom bor nagyszerű volt, de nekem egyértelműen a Szürkebarát a tuti befutó: a színe, az íze, az illata is nagyon kerek volt – mondjuk én elfogult vagyok a hordós borokkal szemben. Ami meg pluszban hozzátett a helyhez, az a panoráma és a cuki megoldások – mint a kovácsolt vas borospohár tartók, meg a hordót imitáló pinceajtó.

Innen utunk tovább vezetett a hegyen felfele, de út közben belestünk egy kedves helyre, ahol nagyon kedves környezet fogadott. Bár a borok nem vettek le a lábukról, de a hangulat nagyon eredeti volt, inspirációnak kiváló.

A következő úticélunk azonban a híres Laposa birtok volt, ahol szintén 3 tételt kóstoltunk: egy Balatoni zenit - Ottonel muskotály bort, ami Illatos néven fut (egyszerű, semleges bor), a 4hegy névre keresztelt olaszrizlinget (könnyű és friss bor), és az Apukám világa nevű, szintén olaszrizlinget, ami viszont hordós, amitől megint megnyerte a versenyt – mondjuk árban is a legtöbbet fizettük érte. A kilátás kiváló volt, és jól lőttük be időben is, mert pont a naplementét szemlélhettük meg itt, de valóban érezhető volt, hogy a borok árával ezt a környezetet is meg kell fizetnie az embernek, úgyhogy erre készüljünk, ha ide tervezzük a borozást.

 fenti értékelésemen mondjuk az is sokat számított, hogy innen rögtön egy megbújó, kicsi, családi helyre lestünk be, az István pincébe, ahol 1 deci bort még épp kitöltöttek nekünk zárás előtt. Ez az egy pohár potom 200 forintunkba került, de cserébe rendesen kenterbe vert a korábban kóstolt, drágább tételek közül többet is. Ide mindenképp vissza szeretnék még térni, hogy megnézzem a többi italt is, és biztosan ajánlhassam, de az biztos, hogy ránk nagy hatással volt ez az ár-érték arány.

Nade ekkor én már nagyon éhes voltam, szóval futottunk is visszafele a Szeremley étterem és borház teraszára, ahol egyrészt két fantasztikus fogást ettünk – én egy vadas nyulat, Tomi vörösboros szarvast -, és végre ittunk egy Szeremley Óvörös névre keresztelt vörösbort, ami pompásan zárta az estét. Maga a hely amúgy szintén lenyűgöző terasszal rendelkezett, és a kiszolgálás is kiváló volt. És emlékeztek a Kishableányban említett férfitársaságra? Na, itt is összefutottunk velük, bár itt már kissé felfokozottabb hangulatban voltak, úgyhogy nekem inkább volt kellemetlen a viszontlátás, mint nekik. Az ételek viszont olyan jók voltak, hogy komolyan fontolgattuk, hogy a nyúlból rendelünk még egy adagot, hogy másnap ezt reggelizhessük az apartmaban – de végül azért sikerült lebeszélni magunkat róla.

Másnap már álltunk is tovább, de Csopak felé menet még útba akartuk ejteni a Folly Arborétumot is, úgyhogy cuccainkkal felpakolva nekiindultunk a hegynek. Eszméletlen amúgy, hogy konkrétan a hatalmas szőlő földek mellett vitt el utunk, úgyhogy meg is álltunk picit drónozni, hogy fentről is magunkra csodálkozhassunk.

Az Arborétumba érkezve mindketten kiválasztottuk a Belépő + 3 bor kóstolása opciót, ami már csak azért is a lehető legjobb volt, mert 6 féle bort tartanak, így mindegyiket kipróbálhattuk. Ez egyébként eszméletlen élmény volt, hogy egy csodaszép arborétumban, csendben és nyugalomban, egy borral a kézben lehet sétálgatni. Ki is élveztük, és szerencsére csak az utolsó pohár idejére eredt el az eső, így az idő is kedvezett nekünk. De a legmenőbbek mégis azok az idősebb nők voltak, akik bottal, esőkabát nélkül, a szemerkélő esőben vágtak neki a túrának felfele.

Innen viszont már robogtunk is Csopakra, hogy ott folytassuk túránkat. Szintén olcsó apartmanban szálltunk – mivel a borokra és ételekre akartunk inkább áldozni. Nade itt jött utunk leg filmbeillőbb katasztrófáinak sorozata -amiket a következő bejegyzésemben olvashattok. ;)