Szerencsés helyzetben vagyok, mert a munkámat általában tudom "utaztatni", ezért csak a pénztárcám szab határt az utazásaimnak. :) Épp ezért történhetett az, hogy az idei 1 hetes síelés után csupán 5 napot tölöttem itthon, és már repültem is, hogy bejárjam, és végigegyem Barcelona városát.

Nem voltak elvárásaim a hellyel szemben. Persze előre kinéztem, hogy milyen helyeket szeretnék megnézni - mind ételek, mind mászóhelyek tekitetében -, és ezekből egész sokat sikerült kipipálni, de sokszor inkább ráhagytuk magunkat a pillanatnyi vágyainkra, és így kötöttünk ki a legjobb helyeken. Mivel szerintem tényleg végigettük a legtöbb jó helyet, ezért össze is gyűjtöm, hogy hova érdemes ellátogatni, ha Ti is Barcelona vidékére vetődnétek.

Szombat este landolt a gépünk az országban, és olyan sikeresen indítottuk a kalandjainkat, hogy Tominak sikerült is a reptérről a szállásra elfuvarozó taxiban hagynia a telefonját. Szóval várakoztunk néhány órát, míg a kedves sofőr újra felénk járt, és visszahozta nekünk, de a lényeg, hogy visszakerült, úgyhogy nyugodtan hajthattuk álomra a fejünket.

Másnap nyakunkba vettük a várost, beruháztunk némi tömegközlekedésen használható jegyre, és elindultunk, hogy felfedezzük Barcelona belvárosát. Terveink közt volt, hogy felszállunk a libegőre, ami a tengerparton felvisz a várba, de akkora szél fújt, hogy nem jártak a felvonók. Eddigre viszont úgy megéheztünk, hogy muszáj volt beülnünk kajálni valahova. És bár a "Spanyolországban spanyol cuccokat eszünk" kijelentéssel indultunk útnak, de ebben az állapotunkban jött szembe velünk egy szimpatikus fantasztikus, menő, szép és vonzó kézműves bugerező, úgyhogy minden elhatározásunkat sutba dobtuk, és betértünk a BRO Barcelonába - és még milyen jól tettük!

Eszméletlen finom (és hatalmas) burgerek voltak ott, megfelelően fűszeres, ropogós burgonyával, amit amúgy nem is kértünk, csak úgy ajándékba hoztak nekünk (lehet, hogy látták rajtunk a fokozódó kajadühöt). A hús belül még rózsaszín volt, a szószok kellemesen csípősek, úgyhogy nem is kívánhattunk volna jobbat. Mellé bepróbálkoztunk egy helyi borral, ami már annyira nem volt jó, de ekkor még bíztunk benne, hogy majd máshol iszunk kellemesebbet (ami amúgy nem sikerült, de lehet, hogy csak mi nem jártunk jó helyeken).

Amúgy a legviccesebb az volt itt, amikor az egyébként is kis helyre betért egy kis zenész csapat is, és egy kalappal körbejárva kéregettek pénz. Szerintem errefelé már a belépéskor 8-an elküldték volna őket melegebb éghajlatra, de itt annyira természetes volt, mint nálunk a császkáló virágárusok, akiktől sosem vesz senki rózsákat.

A kiadós kajálás után lelátogattunk a partra, ahol akkora hullámokat vert a szél, hogy a vitorlásszörfözők merészkedtek csak a vízbe, és mutattak be látványos trükköket.

Az időjárás amúgy eléggé jól alakította a programunkat, mert így teljesen nyilvánvalóvá vált, hogy a szeles parttól beljebb kéne húzódnunk - úgyhogy úgy döntöttünk, ez lesz az a nap, amikor adunk a kultúrának, és ellátogattunk a méltán híres, örökké épülő Sagrada Familiához, majd megnézünk néhány Gaudi házat is. 

Mondjuk meg kell valljam, én nem vagyok az a nagy turistalátványosság-járó - sokkal jobban érdekel a város élettel teli, "valódi" része -,szóval odaáig itt sem jutottam, hogy be akarjak menni, de így is szuper volt megnézni az épületeket.

A templomtól a lakóházakig tartó úton pedig útba ejtettük Barcelona - tudtommal - legrégebbi churrosozóját, a Xurreria Trebol-t, ahol betoltunk egy klasszikus csokiszószos darabot. Szuper volt, bár az is biztos, hogy tudok enélkül élni, de kihagyhatatlan, ha erre jár az ember.

Másnap esős, nyomott kis idő volt, úgyhogy bevetettük magunkat a piacra, a Mercat de la Bouqeria-ra, ahol mindenhonnan csipegettünk valamit kb. Ez szuper élmény volt, tényleg nagyon izgalmas forgatag ez a hely, ahol az ember úgy telik meg a sok kis falatkától, hogy észre sem veszi. Itt mondjuk nemigen tudtam fotózni, mert a kezemet felemelni is alig volt helyem, de mindenképpen ajánlom, hogy elmenjetek ide - nem véletlen tett olyan nagy hírnévre szert. ;) 

De pl. ott ettük ezt a nagyon furcsa dolgot is, ami egy krumplis-sajtos tésztába forgatott virsli - hát mondjuk nem ez volt a gasztronómia csúcsa, de baromi jópofa ötlet, megcsinálom majd itthon valami izgibb formában. :)

A szar idő amúgy eléggé lehozott minket az életről, úgyhogy jól jött, hogy Levi (Tamp&Pull) által ajánlotta nekünk a Nomad Coffee-t, mint a helyi legjobb újhullámos kávézót, ahol be is dobtunk egy jó kávét, és máris sokkal jobban lettünk.

Utána úgy döntöttünk ez az az este, amikor végigjárjuk a Carrer del Blai-t - azaz azt az utcát, ami tokjától-vonójáig tele van pincho bárokkal. Ezeken a helyeken tök egyszerű a móka: összeharácsolsz mindenféle falatkát - aminek az árát a bele tűzött pálcika jelzi, de alapvetően 1-2 euró körül mozognak -, veszel mellé inni valamit, és eldumálgathatsz a barátaiddal. Aztán ha kifújt az egyik hely, simán továbbállsz - persze csak miután kifizetted a pálcikáid által kiszabott díjat. Mi is többet végigjártuk, itt a teljesség igénye nélkül néhány kép azokról, ahol nem felejtettem el fotózni.

És nem. Itt sem ittunk jó bort, pedig mi nagyon próbálkoztunk. :( De lehet, hogy csak mi vagyunk borsznobok.

Nade eztán végre eljött a mi időnk, mert harmadik napra kisütött a nap, és végre kiélvezhettük a jó időt. Le is mentünk újra a partra, ahol ekkor már sima szörfösök vették át a terepet - és rommá fotóztuk magunkat. De nyugi, itt csak a legjobbakat mutatom.

Ekkor is benyitottunk egy jó kajálással a La Bombeta méltán híres tapasaival. Ez a hely általában baromira tele van délután - mi is jártunk már itt első nap, de az utcán kanyargó sort esélytelen volt kivárni, így mentünk akkor a borgerezőbe. Viszont mivel ekkor már a nálunk megszokott 12 órai ebédidőben vetődtünk oda, ezért egy árva lélekkel sem kellett megvívnunk az asztalunkért, úgyhogy szuperül elüldögélhettünk, és kipróbálhattunk mindenféle tapast és bor.

Innen pedig nekiveselkedtünk, és úgy döntöttünk, a szép napsütésben felsétálunk a várhoz - a korábban tervezett libegő helyett. Na ez is egy király döntés volt amúgy,mert így út közben simán belefuthattunk egy random kaktuszkertbe, ahol eltöltöttünk vagy egy órát - fotózkodva, ücsörögve, nézelődve. Csudajó volt - főleg, hogy közben szmét kárörvendő módon arra gondolhattunk, hogy itthon milyen hideg lehet az idő. :D

Este még beugrottunk egy random tapasra is egy helyre, ami amúgy nem volt olyan tuti, mint a La Bombeta, de legalább extra fancy volt a tálalás, a kiszolgálás meg tényleg szuper - és ekkor ittuk az egyetlen értékelhető bort is, szóval azért nem bántuk meg.

Végül már csak fél napunk volt a repülő felszállásáig, de azért ezt is kihasználtuk.

Megnéztük az egyetem környékét, és beültünk egy közeli kis kávézóba, a Cosmo-ba, ami mindkettőnket elvarázsolt. Nagyon stílusos, jófej kiszolgálókkal ellátott hely volt, úgyhogy örültünk, hogy ide vetődtünk - és ittunk egy korrekt kávét is.

Innen pedig Neer Dorka ajánlására, és a keretes szerkezet jegyében eljutottunk egy másik burgerezőbe is, az Ovalba, ahol magunknak pakolhattuk össze a szendvicseket - a bucitól a belevalókig. Jó volt, de a BRO-t nem verte meg. :)

Utána pedig már a reptérre vettük utunkat, úgyhogy itt már csak álljon egy kis térkép a felfedezett helyekről ;)

Ti meg menjetek Barcelonába, mert tök jó hely!

Néhány hete lehetett - mikor bejöttek az első nagy fagyok -, hogy apukám elmesélte fiatalkorának egy történetét, amikor olyan hideg volt, hogy befagyott a Balaton, és át tudtak rajta korcsolyázni.
Tomival néztünk is nagyokat, és kicsit irigykedtünk is persze, mert ilyen élmény, valljuk be, ritkán adódik az életben.

Így amikor nemrég láttam, hogy ezt a hírt (miszerint most is átkeltek páran a jégen), aztán azt, hogy tegnap hivatalosan is szerveztek Balaton átcsúszást, rögtön be is linkeltem a családos csoportunkba az említett történet kapcsán. Ehhez faterom nem is fűzött egyebet, csak megosztotta ismét, ezúttal már írásban is a saját történetét - ami nekem annyira tetszett, hogy megosztom veletek is.

1973 január vége lehetett. Aznap végeztünk többen is a vizsgáinkkal és már napokkal korábban eldöntöttük, hogy lemegyünk Almádiba Fikuszék hegyi kérójába - csak azt nem néztük meg, mikor megy az utolsó vonat az északi partra. Kimenetünk a Délibe és ott szembesültünk a ténnyel: aznap már no train.

Indult viszont vonat pár perc múlva a déli oldalra. Gyors elhatározás után felszálltunk, az első balatoni állomáson (Aliga) meg le. Tél lévén korán sötétedett, este volt de tiszta idő, a túlpart fényei tökéletesen látszódtak. A hírekben 30 cm vastag jégről írtak meg arról, a hétvégén trabantokkal forgolódtak rajta. Nem emlékszem, hogy féltünk volna - egy kis izgalom volt csak, hogy ilyen hosszt (kb. 10 km) még egyikünk se ment korival. A mostani fotókhoz képest százszor jobb volt! Totális tükörjég! Part mentén és bent is! Csak nagy néha kellett kerülni egy két jégtorlódást.

Miután erős mínuszok voltak, a jég folyamatosan hízott (dagadt, mint a Medve), így olyan, hogy valahol csobogó vízzel találkozzunk, kizárt volt. Szűz, tükörsima felület volt mindenütt. Egy hajtás hossza különösebb erőfeszítés nélkül simán lehetett 10 méter. Nagyon mentünk, pillanatok alatt átértünk. Nagy élmény volt, de másnap még nagyobb! Nappal derült ki ugyanis, hogy a sima jég nem sivár sík üveg, ellenkezőleg : gyönyörű minták, jégvirágok, buborékok, füzérek tarkították. Hát ezzel nem lehetett betelni, az ember ment jobbra, balra, és mindenütt újabb és újabb csalafinta, soha nem látott formák ejtették ámulatba.

Nem bírtunk magunkkal, a következő kori-túra rá egy vagy két napra Tihany volt. A visszaútra rákúrtunk, erős szembe szél támadt, így megtapasztaltuk, nem kellemes a korcsolyázónak. Úgy emlékszem fél távnál lecsatoltunk és stoppal mentünk vissza Almádiba.

Kívánom, hogy egyszer Ti is átéljetek ilyet, felejthetetlen!

És ennél én sem kívánhatnék szebbet.

Rengeteg cikket látok arról, ami bemutatja nekünk a világ legszebb helyeit. Kis, bájos vidékeket, zegzugos tájakat, régi katedrálisokat a világ másik felén - amiknek láttán feltámad bennem az utazás vágya, ott akarok lenni én is, átérezni azt a légkört, ami ott uralkodik, részese akarok lenni a csodának... És szerintem nem én vagyok az egyetlen, akiben ilyen gondolatok támadnak ezeknek a képeknek a láttán :)

Aztán ma eljutott hozzám is a Manzardcafe egy cikke - Magyarország fotósok szemével. És ez elgondolkoztatott. Ezek a képek ugyanolyan vonzóak, hívogatóak számomra, mint a távoli Afrikában, vagy éppen Finnországban készült társaik - annyi a különbség, hogy ezek itt vannak. Fél óra se kell, hogy eljussak a várba, a Balaton partján pedig már kitudja hány nyarat töltöttem életem során. És bár én is megláttam a különlegesen szép pillanatokat ott (amiket ha fotós lennék, nyilván rögzítettem volna), de eddig soha nem gondoltam rá bármiféle egzotikumként.

A Balaton volt, a Vár volt, a templomaink voltak, a villamos meg egy közlekedési eszköz... Na de hogy egy kép alapján ez is vágyálom lehet valaki számára? Az nem jutott eszembe. Eddig. Mert most csak az jár a fejemben, hogy ha valaki, külföldön, távol kis hazánktól rápillant ezekre a fotókra, az bizony ugyanolyan izgatottá és ábrándozóvá válhat Magyarországgal kapcsolatban, ahogyan mi tesszük az ő országával.

És ez persze két további, nyilvánvaló kérdést is felvet. Egyrészt, hogy ha más tudja így látni az országunkat, akkor talán mi is megpróbálhatnánk csodaként tekinteni minden négyzetcentijére, ahelyett, hogy arra hegyezzük ki tekintetünket, hogy milyen lerobbant állapotban van.

Másrészt kérdésessé válik az abszolút meggyőző és vonzó távoli tájak értéke is. Mert egy fotó csak egy fotó. És valószínűleg ebben rejlik minden varázsa. Mert ha távol van, érinthetetlen, akkor az az egy elkapott pillanatunk van róla, amely csodás pompájában örökíti meg a tájat. És nincs szükség arra, hogy odautazzunk, hogy ellenőrizzük a valódiságát - talán mert titkon tudjuk, hogy a valóságban nem találnánk meg ott a csodát. Vagy legalábbis nem azt a csodát találnánk, amit a képen láttunk...

Az a helyzet, hogy a sütés-főzés iránti szeretetemet nem a kisujjamból szippantottam ki, hanem úgy, hogy ezt láttam édesanyámtól és nagyanyáimtól is. Míg az utóbbiak az igazi nagyis praktikákba adtak betekintést, addig anyukám igazi nagy kísérletező volt már akkor is, amikor ennek még nem volt ekkora divatja, mint ma (értsd: ő már teljes kiőrlésű kenyeret sütött házilag a 80-as, 90-es években is). Szóval volt honnan ellesnem a konyhai kreativitás fortélyait.

A Szabócsalád Hagyományos Születésnapi Tortája is egy ilyen során született, ugyanis anyukám valahol olvasott egy amerikai túrótorta receptet, amit ő átkonvertált magyar túrós változatra - és mivel a családunk nagy mákrajongó, ezért egy kis meggyes-mákos csavarral is megtoldotta.

Így született ez a recept, amit össze-vissza lehet variálni a mák-túró arányával, és meggy mennyiségével játszva. Nálunk kb. ezek a verziók szoktak megjelenni: 1) csak túrós, 2) meggyes-túrós, 3) mákos-túrós, és a legtutibb 4) meggyes-mákos-túrós. 

Bevallom, azért én is módosítgattam már azóta rajta 1-2 dolgot - főként a technológiai megvalósításban -, így most ezt a felturbózott verziót közlöm már itt. :) 

Hozzávalók (egy 26 cm-es tortaformához)

Tésztakéreghez

• 250 g háztartási keksz (vagy saját sütésű, cukormentes háztartási keksz)
• 50 g cukor (vagy eritrit)
• 50 g vaj
• 1 kávéskanál őrölt fahéj
• 1 dl tejszín
• 1 kávéskanál rum

Túrós töltelékhez

• 500 g túró
• 1,5 db tojás (az se baj, ha 2 db kicsi tojás)
• 100 g porcukor (vagy porrá őrölt eritrit)
• 1/2 vaníliarúd kikapart magjai (vagy 1 csipet vaníliapor, vagy 1 tk házi vaníliakivonat)
• 1,5 evőkanál étkezési keményítő
• 0,5 dl tejszín
• 0,5 dl tejföl

Megjegyzés: Ha nem tesztek bele mákos részt, akkor ennek a dupláját készítsétek a fenti kekszes alap mennyiségéhez, úgy fogja kitölteni a tortaformát.

Rétegek közé

• 200 g magozott meggy (friss, fagyasztott vagy befőtt)

Mákos töltelékhez

• 300 g darált mák
• 180 g cukor (vagy eritrit)
• 3 dl tej
• 1/2 vaníliarúd kikapart magjai, vagy 1 csipet vaníliapor
• 1 citrom reszelt héja
• 50 g őrölt zabpehely

Elkészítés

A tésztához a háztartási kekszet finomra őrlöm, majd összekeverem a cukorral és a fahéjjal. A vajat megolvasztom és a tejszínnel és rummal együtt a szárazanyagokhoz adom és összekeverem. Az így kapott keksztésztával kibélelek alul és oldalt egy kapcsos tortaformát és a megtöltésig hűtőbe teszem.

A mákos krémhez a mákot ledarálom – akkor is, ha eleve darált mákról van szó -, amíg szinte már krémes nem lesz. Ez a plusz darálás persze kihagyható, de ettől lesz igazán finom és krémes a töltelék, és ha az ember családja tele van máksznobokkal, akkor eszébe sem jut lespórolni ezt a plusz munkát. ;)
Ezt követően egy főzőedényben összekeverem a cukorral és zabliszttel, belereszelem a citromhéjat, majd elegyítem a tejjel és a vanília kivonattal. Magas lángon kb. 1 percig forralom, majd leveszem a tűzről és félreteszem hűlni.

A túrós részhez egy tálban összekeverem a keményítőt a cukorral. A túrót átpasszírozom (vagy eleve krémes túrót veszek), és hozzáadom a tejszínt, a tejfölt, a vaníliát, a tojásokat, illetve a reszelt citromhéjat, és simára keverem a nedves összetevőket is. A szárazanyagokat először csak egy kis krémmel csomómentesen elegyítem, majd hozzáadom a teljes krémtúrós masszát.

Begyújtom a sütőt 180°C-ra, és beteszek az aljára egy vízzel töltött tepsit, majd összeállítom a tortát.

Ehhez előveszem a hűtőből a kekszréteggel bélelt tortaformát, és a mákos krémet az aljára simítom. Erre helyezem körkörösen a meggyszemeket, majd a túrókrémes keverékkel fejezem be a rétegezést.

Beteszem a sütőbe, ahol 10 percig 180°C-on sütöm, majd leveszem a hőmérsékletet 150°C-ra, és így hagyom bent, amíg a közepe már csak éppen, hogy remeg – ez körülbelül 1-1,5 óra. Ekkor kiveszem, hagyom szobahőmérsékletűre hűlni, majd a hűtőbe teszem egy éjszakára, hogy megdermedjen.

Ezt követően már csak annyi dolgom van hátra, hogy a kihűlt tortából szeleteket vágok és a meggyszósszal leöntve tálalom.

Kiegészítés - meggyszósz

Szoktam néha még én is játszani ezzel az alap-verzióval - például így.
Mivel én imádom, ha egy íz több formában is jelen van egy sütiben, ezért egy meggyszószt is készítek néha hozzá, ami így néz ki:

• 300 g magozott meggy
• 3 dl meggy lé
• 20 g keményítő
• ½ citrom leve
• 1/3 citrom héja
• 1 kávéskanál fahéj
• 30 ml visinata/cherry brandy
• 100 g cukor

A meggyszószhoz a keményítőt a cukorral és a fahéjjal összekeverem, majd belereszelem a citrom héját. Először csak egy kevés meggylevet adagolva hozzá elkeverem csomómentesen, majd hozzáadom a fennmaradó folyadékokat – meggy és citromlé – is és felforralom. A meggyszemeket kisebb darabokra tépem, majd ha a keményítős folyadék besűrűsödött, ezt is hozzáadom. Egyet még így is forralok rajta, majd leveszem a tűzről és kihűtöm - majd a tortaszeletekre kanalazok belőle egy keveset.

A sziklamászás miatt én elég sokszor töltöm az éjszakát a természet lágy ölén - és azt kell mondjam, életem legjobb élményei szoktal lenni az ilyen esték. Minden kis izgalmával együtt élvezetesek ezek az alkalmak, de az alapvető felszereléseken túl (úgy, mint hálózsák, sátor, túraruházat és társai) érdemes erre a 10 dologra külön figyelmet fordítani arra az esetre, ha az éjszaka nem egy kiépített és jól felszerelt kempingben érne minket.

1) Víz

A legfontosabbak egyike. Bár az ember túrázás, hegymászás során szeretne minél kevesebb súlyt a táskájába pakolni, a vízen nem lehet és nem is szabad spórolni. A dehidratáltság nem csak a bőrünknek nem tesz jót, de az agyi kapacitásunkat is csökkenti, kevésbé tudunk odafigyelni a veszélyekre, kevésbé bírjuk a fizikai igénybevételt, ráadásul könnyebben ki is hűlünk akkor, ha nincs a szervezetünkben elegendő víz. Vannak olyannyira eldugott helyek, ahol még egy elvadult patak, vagy forrás sem csordogál, úgyhogy érdemes egy kis tartalékot mindig félretenni, hogy ne érhessen minket negatív meglepetésként, ha nem találunk folyadékot.

2) Vízfertőtlenítő tabletta

Abban az esetben, ha van a közelben természetes víz, vagy ha havas vidéken vezet a túránk, egy fokkal könnyebb a dolgunk – szó szerint is, ugyanis ilyenkor a több liter folyadék helyett elegendő néhány vízfertőtlenítő tablettát, és egy palackot magunkkal cipelnünk, amiben a természetből nyert vízből iható folyadékot gyártunk.

3) Aszalványok&magvak (vagy egy házi műzliszelet)

Egy hosszú, túrázással teli nap során fontos az energiapótlás. Erre egyrészt fontos, hogy legyenek nálunk olyan előre csomagolt ételek, amik bírják az utazást, de mivel ezek általában nagy helyet foglalnak, ezért nem praktikus belőlük túl sokat betárazni. Érdemes tehát ezek mellett aszalt gyümölcsökkel és olajos magvakkal feltankolni a csomagunkat. Ezek az ételek nem véletlenül a túrázók legjobb barátai, mivel kis helyen, koncentráltan tartalmaznak energiát, ráadásul számos vitaminnal, ásványi anyaggal is gazdagítják a szervezetet. Ha magában nem kedvelitek őket, akkor rakhattok be helyettük néhány minőségi enerigaszeletet is, amikből szerencsére manapság már lehet olyan darabokat kapni, amik adalékanyagmentesek, úgyhogy a szervezeteteket sem terhelik felesleges dolgokkal.

4) Gázfőző

Eleinte ezt úri huncutságnak gondoltam, de hamar rá kellett jönnöm, hogy a gázfőző a túrázó legjobb barátja. Egy hosszú, hidegben töltött nap és éjszaka után ugyanis semmi nem melegít fel jobban, mint egy forró tea, vagy leves (vagy nagyon low budget megoldásban a sima forró víz). A semmi közepén pedig a gázfőző az, amivel meg tudjuk melegíteni az ételeinket, italainkat, így nem érdemes kihagyni a csomagunkból – főleg, hogy kis helyen elfér, és egy reggeli tea, vagy kávé tényleg életet lehel a megfáradt, elgémberedett és átfagyott végtagjainkba.

5) Fejlámpa

Minek az, ha van telefonom – az is világít, nem? Persze, ez így van, de meddig? Az erdőben minden energiát meg kell spórolni, mert sosem tudhatja az ember, mikor töltheti újra elektromos eszközeit – azok pedig gyorsan merülnek, ha mindenfelé világítgatunk vele. Arról nem is beszélve, hogy a telefont az egyik kezünkben tartva csak 1 kezünk van arra, hogy tevékenykedjünk – szóval ha sötétedés után kell sátrat állítanunk, akkor nagyon praktikátlan még a sima zseblámpa is. A legjobb megoldás tehát a fejlámpa, amit a fejedre téve mindig pont oda tudsz világítani, ahova nézel, és közben mindkét kezeddel szabadon mozoghatsz. És igen, hallottam már kifogásként, hogy „de az olyan hülyén néz ki”, de most komolyan – kempingezés közben ez senkit sem érdekel.

6) Mentőfólia

A legkisebb vésztartalék, amit nem éri meg kihagyni. Nekem ugyan még sosem volt szükségem a használatára, de bármikor elfordulhat, hogy olyan balesetet szenved az ember egy elhagyatott hely kellős közepén, vagy annyira hideggé válik az idő, hogy mással nem oldható meg a test kihűlés elleni védelme. Ilyenkor tökéletes a mentőfólia, ami bent tudja tartani a testhőmérséklet 90%-át. Persze a legjobb, ha nem kell használni, mert nincs semmi probléma, de nem nagy súly, úgyhogy ha mégis kéne, legyen kéznél.

7) Bicska

Mondani sem kell. Egy jó bicska szerintem a hétköznapokban is jó szolgálatot tesz, úgyhogy nekem például a ridikülömben is mindig megbújik egy darab (igen, ezzel okoztam már meglepetést biztonsági őröktől kezdve a bornyitó után kutató barátokig sokmindenkinek). Kempingezésnél viszont elengedhetetlen darab, mert gyakorlatilag ezzel a kis eszközzel meg lehet oldani minden vágási feladatot. Ha vagy olyan felkészült, hogy a víz mellé pakoltál sört, bort, akkor ezeket is kinyithatod vele, de felvághatod a bepakolt ételeidet, be is „kanalazhatod” őket vele, levághatod a letört körmödet, és a duct tapet is ezzel szeletelheted.

8) Duct tape

Ha már szóba került, álljon ez is itt. Kedvencem ez az „útmutató”, ami összefoglalja, hogy gyakorlatilag WD 40-nel és duct tape-pel minden probléma orvosolható az életben – és egyébként tényleg! Mivel kempingezés alatt általában inkább összerakni kell szétesett/törött/szakadt dolgokat, ezért én most ennek fontosságára hívom fel a figyelmet. A saját legjobb élményem ezzel az volt, amikor a sátram tartórúdja mondta be az unalmast, miközben fel akartam állítani (konkrétan kettétört két helyen is), de mivel volt nálunk egy kevés duct tape, nem estem kétségbe. Ennek, és néhány rugalmas faágnak segítségével szépen „sínbe raktuk” a sátorom állványzatát, és simán kihúztam benne az éjszakát.

9) Kézfertőtlenítő kendő

A túrázás, hegymászás általában azzal jár, hogy koszos lesz az ember. A vadkempingezés meg azzal, hogy nem tud megmosakodni normálisan. Erre találtak már ki mindenféle kézfertőtlenítőt – kence, spray, vagy éppen kendő formájában. Én azért ajánlom ez utóbbit a leginkább, mert az egy dolog, hogy hivatalosan a spray is lefertőtleníti a kezedet, de ha közben ugyanúgy látod, hogy ott van rajta a ráragadt sár, por és egyéb cucc, akkor nem lesz nagy gusztusod ahhoz, hogy például ezzel a kézzel egyél. Ellenben a kendők a fertőtlenítéssel párhuzamosan ezt a látható koszt is leszedik a bőrről, úgyhogy sokkal komfortosabban tud utána enni, inni, és egyéb dolgokat csinálni az ember.

10) Melegítő párna

Ez már lehet, hogy csak az én fázós természetemnek köszönhető, de mivel ezt a cikket most én írom, ezért nem tudom kihagyni a melegítőpárnákat sem ebből a felsorolásból - ezeknek a kis tasakoknak ugyanis már több jeges éjszakámat sikerült elviselhetővé tenniük sátrazás során. Volt rá példa, hogy a 14 °C-os komfortzónával bíró hálózsákomban „mulattam az időt” úgy, hogy kint 0°C tombolt – és ez egy cseppet sem volt kellemes. Amikor az éjjel közepén arra ébredtem, hogy konkrétan kontrollálhatatlanul remegek, annyira fázom, akkor fogtam két ilyen kis párnát, beraktam a lábfejemhez (mert ott éreztem a leghidegebbnek magam), és hagytam, hogy alulról is átmelegítsenek. Rövid időn belül javult is a hőmérséklet, és bár nem mondom, hogy szétizzadtam magam a melegtől, de határozottan elviselhetővé tették az éjszaka hátralevő részét ezek a kis melegítő tasakok.

+1) Jó társaság

Persze lehet menni táraság nélkül túrázni, hegyet mászni, és kempingezni is, de szerintem nincs is annál jobb, mint amikor meg tudod osztani az út során szerzett tapasztalatokat, élményeket, viszontagságokat olyanokkal, akik legalább annyira őrültek, mint te (hiszen ők is kint akarják tölteni az éjszakát a csillagos ég alatt). És persze lehetne a fentieken túl számos más dolgot is felsorolni, ami jól jön vadkempingezés közben, de ha ezek megvannak, akkor már túl nagy meglepetés nem érhet, úgyhogy így már bátran nekiindulhattok az erdőnek.

Ez az írás a Modern Robinson oldalán is megjelent.

Volt a héten egy kis Fűszerészes forraltborozós estünk, amire az italokon túl egy kis mézeskaláccsal is készültem. Az az igazság, hogy minden egoizmus nélkül mondhatom - pontosan tudom, hogy ez a mézeskalács zseniális, mert hosszas évek kísérletezése szülte meg ezt a receptet, amit már sokakkal megosztottam.

Viszont rájöttem, hogy furcsa módon itt, a blogon még nem szerepelt, amin gyorsan változtatnom kell, mivel a tegnapi nap kóstoltatása, és az instagramos megosztásom után rengetegen írták, hogy szeretnék ők is elkészíteni ezt a szuperfinom, rögtön puha mézessütit.

És mivel semmi jónak elrontója nem vagyok, álljon is emitt A Recept.

[Update: Az utóbbi napokban többen is írták, hogy ezt a receptet használják - ami egyfelől lehetne azért is, mert az első blogomon is fent volt már évekkel ezelőtt, ahonnan szintén elterjedt, mert nagyon jó recept. De mivel tényleg ilyen sokan jelezték, hogy nem új nekik ez a mézessüti, ezért kezdek biztos lenni benne, hogy sikerült másodszor is feltalálnom a spanyol viaszt :D
Szóval abszolút elhiszem, hogy máshol is megjelent már pont ez az készítési mód, és én senkitől nem is kívánom elvenni a receptért járó érdemet. :) Viszont épp így magamtól sem, mert tényleg sok időt fektettem abba (még ha feleslegesen is), hogy különböző alapanyag-arányú recepteket lesüssek, összehasonlítsak, és az egyes alapanyagok csökkentésével, illetve növelésével megszülessen ez a recept, amit azóta is sütök.
(Szóval most megveregetem a vállam, és gratulálok magamnak, hogy sikerült egy már létező receptet kiagyalnom. :D Majd legközelebb jobban csinálom. ;))
Viszont az, hogy ennyien használjátok, nekem csak öröm, mert igazolja, hogy tényleg sokaknál bevált ez a mézeskalács, úgyhogy így csak még inkább ajánlom mindenkinek, aki eddig nem ezt használta. :)]

Hozzávalók

• 1 kg liszt
• 3 kk szódabikarbóna
• 300 g cukor
• 3 db tojás
• 250 g méz
• 300 g vaj
• 1 zacskó Fűszerészes mézeskalács fűszerkeverék
• 1 db narancs héja (vagy 1/2 tk. őrölt narancshéj)

Elkészítés

A lisztet és a szódabikarbónát elkeverem egymással.

A tojást kihabosítom a cukorral.

A mézet, a vajat, a fűszereket és a narancshéjat összemelegítem, hogy mindegyik felolvadjon, és a fűszerek átjárják az édes zsiradékot. Ha túl forró, várok egy kicsit, hogy kihűljön, majd az összes alapanyagot összekeverem.

Kezdetben kanállal szoktam kavarni, aztán a végén kézzel fejezem be a procedúrát. Picit ragacsos lehet a tészta, de könnyen lejön a kézről, szóval nem kell aggódni.

Ezután hűtőbe teszem legalább 1 éjszakára, de akár több napra is - viszont ha nincs ennyi idő, akkor a mélyhűtőbe is be lehet dobni pár órára. Ezután már nincs más dolog hátra, mint lisztezett felületen kinyújtani (több részletben, mert ez jó nagy adag lesz), és cuki karácsonyi formákra szaggatni, majd 170°C-os sütőben, kb. 10 perc alatt készre sütni.

Na szóval már megint a bátyámról írok.

Ő volt ugyanis, aki a hétvégi családi összejövetelen valamiért mindenre a hipszter jelzőt aggatta (egy 36 éves felnőtt férfiről van szó egyébként), így ez a süti is megkapta - és ez rajta is ragadt.

Mondjuk nem ellenkeztem, mert ezt a szokásos módon improvizált süteményt könnyebb volt így emlegetni, mint ahogy én mutattam be elsőnek: "hát ez ilyen vaníliakrémes almás süti, mandulás morzsával, almápite fűszerkeverékkel".

Viszont piszok mázli, hogy megint voltam annyira előre gondolkozó, hogy felírtam, miket improvizáltam össze hozzá, mert mindenkit levett a lábáról - ráadásul úgy, hogy a cukormentes, csupa teljeskiőrlésű lisztet tartalmazó volta miatt alapvetően távolságtartással fogadták. 

Szóval ilyen sikerek után úgy döntöttem, megérdemli, hogy megosszam a nagyérdeművel is a receptjét. 

Hozzávalók

Tésztához

• 250 g teljes kiőrlésű tönkölyliszt
• 80 g zabpehelyliszt
• 15 g őrölt mandula
• 40 g olvasztott vaj
• 180 ml víz
• 150 g eritrit
• 5 csepp stevia
• 1 db citrom héja
• 1/2 tk. szódabikarbóna
• 1 csiper só

Vaníliás krémhez

• 5 dl tej (esetemben egyébként 5 dl víz és 10 g fehérjepor keveréke volt, mert baromira elfelejtettem tejet venni)
• 40 g vaníliás pudingpor
• 50 g eritrit
• 1 csipet só
• 100 g vaj

Almakrémhez

• 500 g reszelt alma
• 1 tk. almáspite fűszerkeverék
• 1/2 citrom héja és leve
• 20 g vaj

Morzsához

• 40 g vaj
• 40 g zabpehely
• 35 g durvára tört mandula
• 1 csipet só
• 40 g eritrit
• 1/2 tk. almáspite fűszerkeverék

Elkészítés

A tésztához összekeverem/gyúrom az alapanyagokat, és félreteszem 15 percre pihenni -  addig pedig elkészítem a krémeket.

A vaníliás pudingport az eritrittel, sóval és egy kevés tejjel csomómentesre keverem, majd hozzáöntöm az összes folyadékot, felforralom és besűrítem. A tűzről levéve kockánként hozzákeverem a hideg vajat, majd a teljesen lehűtöm.

Az almát lereszelem, hozzáadom a citrom héját és levét, illetve a fűszerkeveréket, és a vajon megpárolom.

A tésztát két darabra osztom, kb. 1 mm vastag téglalappá gyúrom őket, és 180°C-os sütőben, nagyjából 15 perc alatt készre sütöm.

A morzsa hozzávalóit gyorsan összedolgozom, egy tepsin szétterítem, és az addogra 200°C-ra feltekert hőmérsékletű sütőben, kb. 15 perc alatt ropogósra sütöm, majd hagyom kihűlni.

A süti összeállítását egy kisült lappal kezdem, amire rákenem az alma, majd a vaníliakrém felét. Erre jön a második kisült lap, és a krémek második fele is - a tetejét pedig az illatos morzsával hintem teli.

Egy éjszakára hűtőbe teszem, hogy a tésztát megpuhítsák a krémek, másnap pedig kockákra szeletelve tálalom.

Az van, hogy amikor a bátyám átjön hozzám valamiért, akkor mindig azzal kezdi - bármi is legyen a jövetele eredeti tárgya -, hogy milyen kajával tudom megkínálni. Igen, bélpoklos a szentem és az csak a slussz poén az egészben, hogy a csontkollekció alkatán ez kicsit sem látszik...

Bár eleinte megpróbálkoztam egy lazább, "Nem vagyok a csicskád, sem a szakácsod" típusú lerázással, de végül annyira megesett rajta a szívem (meg hát az is jogos, hogy én kényeztettem el anno, amíg együtt éltünk...), hogy elkezdtem rendszeresíteni az itthon lévő rágcsákat, sütiket, hogy bármikor is lep meg egy hirtelen látogatással, ne távozhasson üres hassal.

Persze ennek az állandó kaja-ellátottságnak előnyeit azóta a többi vendégem is élvezheti - na meg leginkább én, mert mindig tudom, hogy lapul valami jó dolog a kamrában, vagy épp a műlyhűtőben. A legutóbb például ilyen kis sajtos csigákkal tankoltam fel az éléskamrát (anno még Limarától lestem el őket), amik egyébként egy borozós-filmezős estének is kiváló kísérői voltak a múlt héten.

Hozzávalók

Tésztához

• 250 g teljes kiőrlésű búzaliszt
• 250 g teljes kiőrlésű tönkölyliszt
• 250 g vaj
• 1 tk. sütőpor
• 1 ek. só
• 200 g tejföl
• 1 db tojás

Töltelékhez

• 200 g puha vaj
• 150 g reszelt óvári sajt
• 50 g reszelt parmezán
• 1 tk. só
• 1 tk. pizza fűszerkeverék

Elkészítés

A tésztához elmorzsolom a vajat a liszttel, sóval és sütőporral, majd a tojást és tejfölt hozzáadva, gyors mozdulatokkal simára gyúrom. 

A töltelék összetevőit csak simán elkeverem.

A tésztát nagy téglalappá nyújtom (kb. 3 mm vastagra), és teljesen megkenem a sajtos-fűszeres krémmel. A hosszabbik végétől kezdve felcsavarom, szorosan fóliába csomagolom, és beteszem a hűtőbe egy éjszakára, hogy vágható állagúra dermedjen.

Másnap előkapom a hidegről, kb. fél cm vastag szeletekre vágom, és sütőpapírral fedett tespire pakolom a csigákat. 200°C-os sütőben aranybarnára sütöm őket - ez kb. 20 percet vesz igénybe.

Lekapom őket a sütőlapról, néhányat meg bekapok, a maradékot pedig dobozba teszem, és a bátyámnak kínálom ha jön. Ha nem, azt is mind megeszem.

Nagy tésztás vagyok.

Valahol mélyen folydogál bennem olasz vér is, szóval biztos innen ered a szerelmünk (vagy nem), de imádom, hogy olyan sokféleképpen el lehet készíteni ezeket az ételeket, ráadásul általában nem is vesznek igénybe többet 30 percnél - ami elég jól jön a hétköznapokban.

A pörköltökhöz mondjuk a házi nokedli a kedvencem, de épp a sietség miatt egyszer kipróbáltam szarvacskával is a füstölt paprikás gombapörit, és azt kell mondjam, igazán szuper és gyors altervnatíva lett a galuska helyett ez a tészta is.

Meg egyébként is - ha már a pörkölt úgyis újragondolt a füstölt paprika miatt, akkor igazán megérdemel egy újfajta köretet is a megszokott helyett. ;)

Így készült

Hozzávalók

• 100 g Vita Pasta szarvacska tészta
• 500 g gomba
• 2 gerezd fokhagyma
• 1 fej vöröshagyma
• 1 ek. olívaolaj
• 50 g tejföl
• 50 g joghurt
• 5 g teljes kiőrlésű liszt
• 1 tk. só
• 2 tk. füstölt pirospaprika

Elkészítés

A hagymát apróra vágjuk és kevés olajon, kissé megsózva, puhára pároljuk. A fokhagymát áttörjük, és ezt is a dinsztelődő hagymához adjuk.

A tésztát lobogó forró vízbe dobjuk.

Míg a tészta fő, a gombát nagyobb darabokra vágjuk, és a hagymákhoz adjuk. Picit sózzuk, megszórjuk füstölt pirospaprikával, és alacsonyabb lángra kapcsolunk alatta, hogy egy picit ez is megpuhuljon.

A tejfölt, joghurtot és lisztet elkeverjük, adunk hozzá 1 evőkanállal a tészta főzővizéből, és ezt is a paprikás gombához adjuk, majd egyet forralunk rajta, hogy besűrűsödjön, és már le is vehetjük a tűzről.
A tésztát leszűrjük, és a gombás szósszal együtt tálaljuk.

Nagyon szeretem, hogy az élet valahogy mindig olyan emberekkel hoz össze, akikkel tudunk kapcsolódni valamilyen módon egymáshoz (bár valószínűleg ehhez az is kell, hogy én magam nyitott szemmel járjak, készen arra, hogy felismerjem ezeket a kapcsolódásokat).

A napokban épp a Bögrecek készítőjével, Nórival futottam össze, akitől csodás kis kerámiákat is kaptam. Azt tudni kell rólam, hogy általános iskolás koromban a sok különórám közül az egyik a kerámia szakkör volt, úgyhogy hozzám ez a világ nagyon közel áll – imádom a különféle kézzel készített tárgyakat, főleg, ha azokat valamilyen formában a gasztromániámhoz is tudom használni. :)

Történt viszont egy kis meglepetés is az összefutás során: Nóri a találkozó előtt küldött pár képet a Bögrecekről, amikből választhatok, és nekem rögtön kettőn akadt meg a szemem – az egyiknek a mintája és stílusa fogott meg, a másiknak pedig a felirata. Végül úgy voltam vele, hogy a stílusában szexibb darabot választom, és majd egyénileg rendelek tőle egy újat is, a másik feliratával. Így jött el a találkozó, ahol Nóri előpakolta a táskájából a kis bögreceket, de ahogy bontotta a csomagot, szólt, hogy egy kis változás történt, mert az általam választottat nem találta – csak egy nagyon hasonlót, amiről viszont nem küldött képet.

És találjátok ki, milyen lett a pótbögre...

Igen. Pontosan. A kiválasztott minta, a tökéletes felirattal. :)

Én nem tudom, hogy vannak-e csodák, sors, vagy bármi – de amikor ilyenek történnek velem, akkor hajlok arra, hogy azt mondjam: igen!

Nade persze én sem akartam Nórát üres kézzel elengedni, úgyhogy sütöttem egy mutatós kis kalácsot, amit elvittem neki – ennek a receptjét osztom meg most veletek is. Szuperegyszerű, éjjel kelt kalácsról van szó egyébként, ami viszont annyira szép, hogy szerintem abszolút tökéletes ajándékba - én is csak bámulni tudtam készítés közben. :)

Hozzávalók

Tésztához

• 275 g teljes kiőrlésű liszt
• 50 g eritrit
• 7 g szárított élesztő
• 2 db tojás
• 50 ml víz
• 75 g puha vaj
• 1 csipet só
• 1 citrom héja

Töltelékhez

• 50 g kakaópor
• 30 g eritrit
• 90 g olvasztott vaj
• 1 csipet só
• 1 teáskanál fahéj
• 1 teáskanál őrölt narancshéj

Tetejére

• 1 evőkanál eritrit
• 1 evőkanál víz

Elkészítés

A lisztet elkeverem az eritrittel, a sóval, és belereszelem a citromhéjat is. A közepébe mélyedést készítek, ebbe öntöm a hideg vizet, a tojásokat, rászórom az élesztőt is, amit elkeverek a nedves anyagokkal. Hozzáadom a vajat is, és addig dagasztom, míg elválik a tálka oldalától.

Ezután egy éjszakára a hűtőbe teszem a tésztát pihenni.

Másnap a töltelékkel kezdek, amivel csak annyi a dolgom, hogy összekeverjem az alapanyagokat, és már kész is. Jöhet a tészta.

Ezt kiveszem a hűtőből, enyhén lisztezett felületen téglalap formára nyújtom, megkenem a kakaós töltelékkel, és feltekerem. Na itt jön a turpisság!

A tekercset két részre vágom – ez még nem turpisság.
A két, ekkor már külön tekercset hosszában is bemetszem félig – na ez már turpisság.

Így lesz előttem két, félig bemetszett, szép kis rúdszerű dolog. Ezeket az egyik végüknél összefogom, háromszor megcsavarom egymással (nem kell, hogy túl szoros legyen, mert még kelni fog), és a másik végét is összecsípem, majd tepsire teszem, ahol kb. 40 percig hagyom pihenni a tésztát, hogy az élesztőgombák magukhoz térhessenek a hűvösben tett éjszakai pihenőjük után.

Eddig praktikusan előmelegítem a sütőt 190°C-ra, ahova a pihenő után be is helyezem a kalácsot, és 30-40 perc alatt készre sütöm. Az utolsó 10 percben kiveszem, vízzel elkevert eritrittel locsolom meg, és visszateszem, hogy rászikkadjon a cucc – majd végleg kihúzom a sütőből, és rácson hagyom kihűlni a kalácsot.